Elmer Gates professzor egy híres kísérletben kimutatta, hogy a különböző érzelmekre és lelki hatásokra mérgek termelődnek a szervezetünkben. A különféle lelkiállapotban lévő alanyok erősen lehűtött kémcsőbe leheltek, majd a lehelet lecsapódott a kémcső belsejében. A kiegyensúlyozott résztvevők lehelete színtelen folyadék formájában jelent meg a kémcső aljában, míg azoknak, akik haragot, dühöt érzetek barnás, feketés színű folyadék formájában gyűlt össze a lecsapódó lehelet. Természetesen ezek kémiai összetétele is erősen különbözött egymástól. A sötét színű folyadék olyan intenzív méreganyagokat tartalmazott, hogy az a kísérleti patkányokba beoltva, erős agressziót váltott ki az állatokból. Egyes patkányok nekiestek és megpróbálták szétrágni a fém rácsot, de volt eset, amikor az állat el is pusztult a befecskendezett anyagtól.1
Ennek a kísérletnek a hátterén félelmetes belegondolni, hogy emberi kapcsolatainkban milyen mértékben mérgezzük egymást és magunkat is. Nem nehéz ugyanis belátnunk, hogy a harag vagy düh amit érzünk, az esetek túlnyomó többségében nem emberektől függetlenül előálló helyzetekhez, hanem éppen a másokkal való érintkezésünkhöz kötődik. Általában egy másik emberre vagyunk dühösek, egy másik emberre neheztelünk. Ezeknek az érzéseknek a hátterében pedig nem más húzódik meg, mint a csalódás, megbántódás, sértődés. Két út áll ilyenkor előttünk: vagy engedjük, hogy a már említett érzések – harag, düh, gyűlölet – hatalmukba kerítsenek vagy megtanulunk megbocsátani a minket ért valós sérelmekért is. Az első esetből csak rosszul jöhetünk ki. A magunkban dédelgetett negatív érzések a saját lelki és testi egészségünket lassan de biztosan rombolják le, ahogy a sebesen kanyargó folyó is egyre mélyíti medrét. Ezzel szemben a megbocsátásnak testet-lelket megújító, gyógyító hatalma van. Mintha mázsás terhek esnének le annak az embernek a lelkéről, aki képes megbocsátani a másiknak. Valódi szabadság rejlik ebben!
Meggyőződésem, hogy sokan tudjuk ezt elméletben, de akkor mégis miért olyan nehéz megtenni ezt sokszor? Miért nem tudjuk csak úgy elengedni ezeket a gúzsba kötő érzelmeket? Talán, mert a lelkünk mélyén mindannyian érezzük, hogy nekünk is megbocsátásra van szükségünk? Mert olykor-olykor mi is megbántunk bizony másokat, csak nem akarunk ezzel szembenézni, mert könnyebb a másikat hibáztatni, mint beismerni, hogy mi is hibásak vagyunk? Egy alapos önvizsgálat során –amelyre minden kedves olvasónkat biztatnék – sok ilyen kérdés merülhet még fel bennünk, de sajnos most nem tudunk mindent számba venni és elemezni a terjedelem rövidsége és a téma nagysága miatt. Kikívánkozik azonban belőlem egy gyakorlati szempont, amit feltétlenül szeretnék még Önökkel megosztani:
A megbocsátás nem érzelmi, hanem akarati kérdés!
A gyakorlati életünkben ez azt jelenti, hogy ne várjunk arra, hogy rendeződjenek az érzelmeink és majd akkor, ha ez megtörtént, megbocsátunk. Soha ne mondjunk ilyet: „Ha majd bocsánatot kér, megbocsátok.” Minden ilyen és ehhez hasonló szituációban ki vagyok szolgáltatva vagy másoknak, vagy az érzelmeimnek, vagy a körülményeknek. Nagyon ritka esetben fordul elő az életben az, hogy minden úgy alakul, ahogy én szeretném; hogy mindenki úgy bánik velem, ahogy ezt elvárom. Márpedig ha ezt tudom – és a tapasztalat ezt támasztja alá – akkor ideje felhagynom azzal, hogy másokat vagy a körülményeket akarjam megváltoztatni. Ahelyett, hogy arra várnék, hogy a másik bocsánatot kérjen, legyek én a kezdeményező és döntsem el, hogy meg fogok neki bocsátani. És ha ezek után is visszatérnek a negatív érzések, emlékeztessem magam újból és újból arra, hogy én már megbocsátottam. Ne engedjem, hogy az érzelmeim befolyásoljanak, mert akkor mindig lesz okom a haragra, mert mindig lesznek olyanok, akik bánatot fognak nekem okozni. Az állandósuló harag ugyanis szépen lassan szokássá kérgesedhet, ami végső soron keserűséghez és belefáradáshoz vezet. Ne hagyjuk idáig fajulni a helyzetet! Tegyünk az ellen, hogy a neheztelés és ellenszenv megmérgezze az egészségünket, életünket és kapcsolatainkat! Lássuk be, hogy mi sem vagyunk jobbak, mint a másik ember és éppen emiatt ne próbáljam meg igazolni a haragomat, hanem legyek olyan, mint a bölcs és bátor ember, aki úgy cselekszik másokkal, amint ő is elvárná, hogy vele cselekedjenek: Bocsássak meg először én annak, aki engem megbántott, mert nekem is ez esne jól fordított esetben.
Nagy Sándor
lelkigondozó
Hivatkozás:
1 elmergates.com/by_gates/physiologic_effects_of_emotions.pdf
