Úgy érzed, gyakrabban lebetegszel, mint fiatalabb korodban? Hosszabb ideig tart, míg kikecmeregsz egy-egy fertőzésből? Az immunrendszer – szervezetünk természetes védőbástyája – az életkorral gyengül. Ahogy valószínűleg olyan gyorsan sem tudsz már futni, mint huszonévesen, úgy az immunrendszered sem képes tartani a lépést fiatalabb önmagával. Aggodalomra azonban semmi ok: egy kis tudatossággal, odafigyeléssel idősebb korban is nagyon sokat tehetsz a fertőzések hatékony megelőzéséért!
Mi történik az immunrendszereddel, ahogy idősödsz?
Az immunrendszer sejtek, szövetek és szervek komplex hálózata. Közösen védelmezik a szervezetedet a fertőzéseket okozó kórokozók, például a baktériumok, vírusok és gombák ellen. A sejteket, amelyek részei ennek a védelmi rendszernek, úgy hívjuk, hogy fehérvérsejtek vagy leukociták. A szervezetet megtámadó idegen sejteket antigéneknek nevezzük.
Tudományosan is igazolt, és persze sokak által személyesen is tapasztalt jelenség, hogy az immunrendszer az életkor előrehaladtával egyre gyengébbé válik. Számszerűen a 20-as évektől kezdve évente kb. 2-3 százalékkal gyengül a természetes védekezőképességünk. Hogy ez miért és egészen pontosan hogyan is történik? Erre egyelőre még a tudósok se tudják a választ – bár elméletek természetesen már most is léteznek.
Az immunrendszer öregedésének minden bizonnyal vezető oka a csecsemőmirigy, más néven timusz fokozatos zsugorodása. A timusz az immunrendszer egyik szerve, ami a mellkasban helyezkedik el, közvetlenül a szegycsont mögött. Ez termeli a T-limfocitákat vagy T-sejteket, amelyek az immunrendszer emlékezetét alkotják: felismerik és elpusztítják az antigéneket.
A timusz mérete születéstől kezdődően a középkorig (35-45 éves korig) évente 3 százalékkal, majd ezt követően évente 1 százalékkal csökken.
Mi a következménye az „öregedő” immunrendszernek?
Kutatások alapján az idősebb felnőttek többsége...:
Nem reagál olyan jól a védőoltásokra: Az immunrendszernek részei a T-sejtek, amelyek „megjegyzik” a veszélyes behatolókat, így később hatékonyabban tudnak védekezni ellenük. Az életkorral fokozatosan csökken a szervezet által előállított T-sejtek száma, a legtöbb vakcina azonban csak új T-sejtek segítségével képes hatni.
Könnyebben lebetegszik: Nemcsak az a probléma, hogy idősebb korra kevesebb immunsejt termelődik a szervezetben, hanem az is, hogy a meglévő sejtek rosszabbul kommunikálnak. Ez azt jelenti, hogy a káros bacilusokra is csak lassabban tudnak reagálni.
Lassabban épül fel a sérülésekből, fertőzésekből és betegségekből: Az idősebb emberek szervezete kevesebbet állít elő az immunsejtekből, beleértve a fehérvérsejteket is. Ez nehézkesebbé, lassabbá teheti a gyógyulást.
Hogyan tarthatod egészségesen az immunrendszered idősebb korban is?
Fokozottan ügyelj az egészségedre!
Ha cukorbetegségben, ízületi gyulladásban vagy egyéb krónikus betegségben szenvedsz, ami közérzetedre, mindennapi teendőid ellátására is hatással lehet, kövesd az orvosod előírásait! A komolyabb betegségek kordában tartása segít enyhíteni az immunrendszeredet érő terhelést.
Aludj jól és eleget!
A tudományos vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy a túl kevés – vagy nem megfelelő minőségű – alvás csökkenti az immunitást, még a fiatalabbak esetében is. A szakemberek naponta legalább 7 óra alvást javasolnak. Ha horkolsz, nehezen tudsz elaludni vagy gyakran felébredsz, akkor érdemes lehet orvoshoz fordulnod. Lehet, hogy alvászavarban szenvedsz.
Igyekezz csökkenteni a stresszt az életedben!
Idővel a stressz képes károsítani a szervezet védekezőképességét. Akik nagy stresszben élnek, azok gyengébb immunválaszt produkálnak a védőoltásokra és járványok idején is nagyobb eséllyel és súlyosabban betegszenek meg. A stressz emellett rossz alvást, egészségtelen táplálkozást is okozhat, amelyek szintén kihathatnak az immunitásra.
Kerüld el a beteg embereket!
Idősebb korban különösen fontos, hogy óvatosak legyünk és minimálisra csökkentsük a kórokozóknak való kitettséget. Éppen ezért ha fertőző betegségben, például megfázásban, influenzában szenvedők vesznek körül, kerüld a szoros kapcsolatot és moss kezet gyakrabban!
Ne hagyd ki a védőoltásokat!
Igaz, hogy idősebb korban kevésbé hatékonyak, de ettől még rendkívül fontos szerepet töltenek be számos komoly betegség, például az influenza vagy a tüdőgyulladás kockázatának csökkentésében. Konzultálj orvosoddal arról, hogy milyen védőoltásokra lehet szükséged!
Mozogj többet!
A mérsékelt intenzitású testmozgás fitten tart, így az immunrendszeredet is erősebbé teszi. Kutatások szerint a sejtek szabadabb mozgását is elősegíti, ennek köszönhetően hatékonyabban tudják elvégezni a feladatukat. Ha teheted, mozogj a szabadban, még télen is (odafigyelve a megfelelő, réteges öltözködésre)!
Táplálkozz színesen, változatosan!
Az idősebbek körében gyakrabban fordul elő a tápanyaghiány. Ennek oka, hogy főként az egyedül élők kevesebbet esznek, illetve gyakran egyoldalúan táplálkoznak (hajlamosak kizárólag a kedvenceiket készíteni és fogyasztani). Az egészséges immunrendszerhez nélkülözhetetlen, hogy minden szükséges vitamint, ásványi anyagot és nyomelemet biztosíts a szervezeted számára! Fogyassz minél sokszínűbb zöldségeket és gyümölcsöket, és csökkentsd a cukor, zsír, és feldolgozott élelmiszerek bevitelét!
Pótold az étrendedből esetleg hiányzó tápanyagokat!
Az immunrendszer normál működése szempontjából az A-, B6-, B12- C-, D- és E-vitamin, valamint a folsav, cink, szelén, vas és a magnézium a legfontosabbak. Természetesen minden esetben törekedni kell arra, hogy ezekhez táplálkozás útján jussunk hozzá, ám sokszor így is maradnak „hézagok”, amelyek betömésére kiválóan alkalmasak az étrend-kiegészítők.
Támogasd az immunrendszered gyógynövényekkel!
A „természet patikája” több megoldást is kínál az immunrendszer támogatására. A gyógynövényeket az emberiség sok ezer éve használja az erőnlét, vitalitás, egészség fokozására és a betegségek elkerülésére, illetve kezelésére. A modern orvostudománynak hála most már tudományosan is bizonyított számos immunerősítő növény hatása. Ilyen például az echinacea, a baktövis (csüdfű), a gyömbér, a bodza, az aloe vera, a C-vitaminban gazdag homoktövis és a fokhagyma.
Tarts probiotikus kúrát!
A probiotikus baktériumok olyan jótékony mikroorganizmusok, amelyek a bélrendszer természetes és nélkülözhetetlen lakói. Mivel az immunrendszer 70-80 százaléka a belekben található, így egyértelmű a hasznos baktériumok és az optimális immunműködés közötti összefüggés. A helyes probiotikus kúra időtartama legalább 4 hét, de inkább több.