A prosztata a férfi nemi apparátus egyik nagyon fontos szerve. Ennek ellenére sokáig észrevétlen marad, és a férfiak jelentős része csak azután vesz tudomást létezéséről, miután problémák kezdenek jelentkezni vele. Fontos ezért, hogy a prosztata egészségéért, és az igen kellemetlen tünetekkel járó prosztata betegségek ellen tudatos lépésekkel, megfelelő táplálkozással és testmozgással is tegyünk. A prosztata gyulladás, a jóindulatú prosztata megnagyobbodás, és még a prosztata daganat kockázata is nagyban függ az életmódtól.
A prosztata elhelyezkedése és normális mérete
A prosztata (dülmirigy) egy dió alakú és nagyságú, tömör, simaizom és mirigyszövetből álló szerv, ami a húgyhólyag alapja és a medencefenéki izomzat között helyezkedik el, körülvéve a húgyhólyag közeli húgycsőszakaszt. Egy felnőtt férfi esetében a prosztata nagysága legfeljebb 4 cm haránt irányban, 3 cm függőleges irányban és 2 cm széles, súlya 20-25 gramm. A prosztata váladéka feltehetően segíti a megtermékenyítő képességet és véd a kórokozóktól.
Gyakori prosztata problémák
A prosztata problémák a legtöbb férfi számára kényes témát jelentenek, ehhez még társul az is, hogy a férfiak sokkal kevésbé hajlandóak egészségügyi gondjaikról beszélni, orvoshoz ellátogatni vagy kezelni, megelőzni a problémákat. Ez aztán rendkívül kellemetlen tünetekhez vezethet. Pedig a prosztata-megnagyobbodás olyan probléma, amivel idővel a férfiak jelentős többsége találkozik. A statisztikák szerint 45-50 év felett már a férfiak fele, 80 éves korra több mint 80%-uk szenved a prosztata jóindulatú megnagyobbodásában.
A jóindulatú prosztata-megnagyobbodás vagy prosztatatúltengés (benignus prostata hyperplasia, röviden BPH) a férfiak körében előforduló leggyakrabb urológiai megbetegedés. A prosztata születéskor borsónyi méretű, a gyermekkor folyamán tömege enyhén növekszik, majd serdülőkorban hirtelen növekedésnek indul. 25 éves korra teljesen kifejlődik. 40-50 éves korban pár évtizedes szünet után azonban újra növekedni kezd, és kialakul a BPH.
A megnagyobbodással ellentétben a prosztata gyulladás a fiatalabb generációt sem kíméli, sőt, elsősorban őket sújtja. Több típusa is létezik, de ezek a leggyakoribbak: akut prosztatagyulladás és krónikus prosztatagyulladás. Előbbit általában bakteriális fertőzés okozza, utóbbit 5-10%-ban baktérium, míg 90-95%-ban ismeretlen ok váltja ki.
A férfiasság Achilles-sarka
A BPH jelentősen rontja a férfiak életminőségét, tehát nem szabad elhanyagolni, és elkerülhetetlen kellemetlenségként félresöpörni. Megelőzni, kezelni kell! A jóindulatú prosztata-megnagyobbodás gyakori vizelési ingert okoz, ami hatással van a mindennapi teendőkre, sőt az éjszaka folyamán sem kíméli a férfiakat. A megnagyobbodott prosztata nyomja a húgycsövet, ezért a vizelet nehezen indul, vékony sugárban, gyakran akadozva ürül. Megnövekszik a bakteriális fertőzések esélye, húgyhólyaggyulladás alakulhat ki.
Egyes BPH-ban szenvedő férfiaknál csökken a nemi vágy. Az alacsony libidó mellett a megnagyobbodott prosztata gyakori jele az impotencia is. Impotencia esetén a férfi a szexuális együttlét alkalmával nem tudja elérni a közösüléshez megfelelő erekciót, illetve azt nem tudja fenntartani. A BPH-ban szenvedők mintegy felénél fordul elő impotencia!
A krónikus prosztatagyulladás tünetei is nagyon hasonlóak a BPH tüneteihez: különböző, időközönként jelentkező vizelési panaszok, ejakuláció utáni fájdalom, kellemetlen fájdalomérzet medencetájon és/vagy nemi szerveknél vagy deréktájon, merevedési zavarok.
Mi a megoldás?
A jóindulatú prosztata-megnagyobbodás, prosztatagyulladás és még a prosztatarák ellen is sokat lehet tenni tudatos életvitellel, mozgással és táplálkozással, vagyis természetes módszerekkel. Egy prosztata-barát étrend legfontosabb elemei a paradicsom, az omega-3 zsírsavak, a szójabab, az avokádó, az olajos magvak, zöld levelű zöldségek, illetve a keresztes virágú zöldségek. Ezek az ételek mind olyan hatóanyagokban gazdagok, amelyek megóvják a prosztata egészségét. A rendszeres testmozgás és az egészséges testsúly megtartása szintén hozzájárul a prosztata egészségének védelméhez. Érdemes kerülni a dohányzást, mert a nikotin irritálja a hólyagot, valamint az alkohol és kávé fogyasztását, mivel ezek vízhajtó hatásúak. A fűrészpálma tartalmú étrend-kiegészítők alkalmazása a kutatások alapján hasznos lehet jóindulatú prosztata-megnagyobbodás, húgyúti problémák és alacsony libidó esetén.
A hosszan tartó ülést is fontos elkerülni, az ülőmunkát végző, közben keveset mozgó férfiaknál gyakrabban alakul ki prosztata-megnagyobbodás és prosztatagyulladás is. A már kialakult krónikus prosztatagyulladás kezelésében segíthet a húsfogyasztás mérséklése/elhagyása, a növényi alapú étrend, a testmozgás növelése és a kvercetin nevű antioxidáns szedése (étrend-kiegészítők mellett jó forrása az alma, a fodros kel, a cseresznyeparadicsom, a bodza és a lilahagyma).
Mindössze néhány kisebb-nagyobb tudatos lépés megtételére van tehát csak szükség ahhoz, hogy egy férfi maximálisan támogatni tudja szervezetét az egészséges prosztata és a kiemelkedő férfierő érdekében.
Ne feledd: sose késő életmódodon változtatni, hogy boldogabb és egészségesebb legyél!