Dédnagyapám „Papi” Csornán élt. Csorna egy aranyos kis falu volt akkor még, Győrtől nem messze. Papi soha nem járt a tengernél, de hitte, hogy van. Vajon Papi attól kevésbé volt intelligens, hogy annak ellenére, hogy sosem látta a tengert, elhitte, hogy létezik? Papi egy hiszékeny ember volt ezáltal? Vagy Papi attól lett volna okos ember, ha nem hiszi el a tengerek létezését csak azért, mert életében sosem látta? Gondolataim a hitről.
Elképesztően érdekes jelenségnek tartom, hogy a diplomás emberek egy jelentős része semmit nem hisz el amit nem lát a saját szemével, és mindezt arra hivatkozva teszi, hogy ő bizony képzett, okos ember (következésképpen persze a másképp gondolkodók az okosság értelmezési tartományán kívül esnek). Sok tudós, mérnök és orvos ringatja magát a hamis önigazolás eme tengerén, miközben nem veszik észre: minden fejlesztés, minden tudomány, minden eredmény, amit ő tanult, amit nap mint nap használ, csak azért jött létre, mert valamikor valaki hitt abban, hogy a dolgok bizony másképpen is lehetnek, mint ahogy azt a két szemünkkel látjuk. Bátor, hittel élő emberek nélkül egy barlangban ülnénk mindannyian. Még tűz se lenne, se pattintott kőbaltánk. Tehát tulajdonképpen a hitetlen ember saját igazát hitben élő emberek eredményeire alapozva vezeti le. Érdekes, nem?
Emberi létünk egyik legnagyobb kiváltságra a hitre való képességünk.
A hit definíció szerint az, mikor valamit bizonyosnak veszünk annak ellenére, hogy nem látjuk, mert vagy a tér, vagy az idő elválaszt attól a valóságtól, amiben hiszünk. Akármennyire dívik manapság ezt tagadni, igazából minden ember hitből él – valamilyen szinten. Csak azért teszünk dolgokat, mert hiszünk benne, hogy érdemes. Azért kelek fel, mert hiszem, hogy aznap élni fogok. Elindulok munkába, mert hiszem, hogy oda is fogok érni. Gyermeket nevelek, mert hiszem, hogy fel fog nőni. De miért van az, hogy ilyen kisebb léptékű dolgokban könnyen hiszünk, nagyobb dolgokban viszont általánosan „naivnak” és „gyermetegnek” tartják azt, aki hisz?
Három fő dolog miatt:
1. Sokan összekeverik a hitet a hiszékenységgel.
A valódi hit csak szabályok mentén működik. Nem az teszi valósággá a hitem tárgyát, hogy hiszek benne, hanem hogy a hitemet valóságos szabályok mentén gyakorlom. Ha kövér vagyok, de le akarok fogyni, akkor abban hinnem kell hogy sikerülni fog. De sikerülni csak akkor fog, ha a hitemet szabályszerűen alkalmazom: többet mozgok, betartok bizonyos táplálkozási szabályokat például. Ekkor a hitem valósággá fog válni. A hiszékenység az, amikor nem szabályszerűen alkalmazzuk a hitet, ez tulajdonképpen a vak hit. Hogy majd egy csodakenőcs meg csodagép lefogyaszt. Ez puszta értelmetlen hiszékenység. Ami nem ugyanaz, mint a hit.
2. Sajnos soha nem volt annyira a hit kérdése lejáratva mint napjainkban.
Termékek, politikusok, eszmék és vallások pályáznak a hitünkre nap mint nap. Sokan ettől akarnak védekezni, mikor el akarnak zárkózni mindentől. De akkor Papinak nem kellett volna a tenger létezésében hinni? Attól, hogy sok hamis dolog van, nincsen igaz?
3. „Nekem mindig igazam van.”
Az emberi természet egyik legnagyobb tragédiája, hogy minden ember alapvető feltételezése: nekem van igazam, a másik téved. Ez az önigazolás mindannyiunk alapeleme sajnos. Világképünk összhangját az a kellemes érzés adja meg, hogy amit mi a dolgokról gondolunk, bizonyára helyes. Az agyunk is így működik: meggyőződésünk ellen szóló információkat nem nagyon veszi figyelembe, ami megerősíti az elgondolásunkat, arra viszont nagyon odafigyelünk. Ezzel a baj csupán az, hogy a valóság attól még valóság. A valóság nincsen tekintettel arra, hogy mi esetleg valótlan dolgokban hiszünk. A tenger attól még nem tűnt volna el, hogy ha Papi nem hiszi el, hogy létezik. Ha nem tudjuk megkérdőjelezni saját igazunkat, előbb-utóbb garantáltan valami hamis dologban fogunk hinni. Tehát érdekes módon pont ez nem fog megvédeni a tévedéstől, hanem ez vezet garantált tévedésbe.
Sokat segít, ha belátjuk: emberek vagyunk és tévedhetünk, de ettől még legyünk nyitottak! Ha ezt nem tesszük, akkor bezárjuk magunkat egy biztosan keserű életbe. Aki nagyobb léptékű dolgokban nem mer hinni, az nem csak a történelemben volt mindig mellékszereplő, a saját életében is előbb-utóbb az lesz.
A hitünk mindig legyen értelmes meggyőződés! Amit meg lehet vizsgálni, azt meg kell vizsgálni! Hinni csak abban kell és lehet, ahol meggyőződésünk lehet abban, hogy az első pár lépés után amit láthatunk és tapasztalhatunk, ott lesz a harmadik is, amit esetleg nem látunk és hittel kell meglépni. A hiszékenységre apelláló ámítások kérik csak, hogy már az első lépésben lépj az ismeretlenbe, az ilyentől mindig tartózkodjunk! De ha már lehetett tapasztalatunk, akkor megalapozottan dönthetjük el, hogy érdemes-e továbbmennünk vagy sem.
Papi bizonyára olyan emberektől hallott a tengerről, akikben megbízott. Akikkel tapasztalhatta már más dolgokban, hogy igazat mondanak. Ezek után – és csak ezek után – hitt nekik abban is, amit nem látott. Hogy valahol messze van tenger. És Papi a csornai naplementét szemlélve biztosan néha elmerengett azon, milyen csodás is lehet az, mikor a hullámokba bukik a lenyugvó nap a horizonton. És Papi, habár sosem látta, hitt benne.
Igaza volt.
Papi bölcs ember volt.
Benkovics Péter