Lehet, hogy olvastál már róla, hogy az emberi testben több baktériumsejt él, mint ahány emberi sejt. Nehéz elhinni és elképzelni, pedig igaz! A baktériumok velünk élnek: bőrünkön, orrunkban, fülünkben és legfőképpen a bélrendszerünkben. De nem kell megijedni, ezek többsége „barátságos”, segíti szervezetünk egészséges működését. A tudósok korábban még úgy gondolták, hogy a bélflórának vagyis a gyomorban és belekben élő mikroorganizmusok összességének csak az emésztésben van szerepe, de mostanra már tudjuk, hogy a szervezet immunvédelmével is igen szorosan összefügg!
Az immunrendszer 80%-a a bélrendszerben található!
Emésztőrendszeredben ebben a pillanatban is kb. 100 ezer milliárd baktérium van, hasznos és káros egyaránt – de amíg egyensúlyban vannak, és a hasznos és káros baktériumok aránya kb. 85:15, addig immunrendszered is erős marad. Ez lenne a cél, ám sajnos modern életmódunk, pl. a stressz, az antibiotikumok használata és a feldolgozott ételek fogyasztása rombolja a bélflóra egyensúlyát és vele együtt immunrendszerünk egészségét is.
Erősítsd immunrendszered a bélflóra támogatásával!
A belekben és a beleket körülvevő szövetekben található hasznos baktériumok együttműködnek az immunrendszer sejtjeivel, elősegítve hatékonyabb és jobb működésüket. A bélflóra egyensúlyának megőrzését, a hasznos baktériumok szaporodását 5 egyszerű lépéssel támogathatod:
1. Egyél több rostot
Egy átlagos magyar 15-20 gramm rostot fogyaszt naponta, pedig ennek nagyjából kétszerese, napi 35-40 gramm rost lenne ideális. A rostok serkentik a bélműködést, segítik az emésztést és táplálják a jótékony bélbaktériumokat. Kizárólag növényi ételekben találhatóak, például: 1 avokádó kb. 13 gramm rostot, 2 evőkanál chia mag 10 gramm rostot, 10 dkg főtt lencse kb. 8 gramm rostot biztosít. Egyszerű megoldásként növelheted napi rostbeviteled Útifű maghéj + almapektin tablettával!
2. Mozogj minden nap
A rendszeres testmozgás, fizikai aktivitás elősegíti az ételek emésztőrendszeren történő utazását. Nem kell semmi megerőltetőre gondolni! Már akkor nagyon sokat teszel a bélmozgás serkentéséért, bélflórád és immunrendszered egészségéért, ha étkezés után teszel egy 10-15 perces könnyű sétát.
3. Törekedj a stressz csökkentésére
Kutatások igazolják, hogy a stressz igen gyorsan, jelentős mértékben megváltoztathatja a bélflóra összetételét – méghozzá negatív irányban. Azonosítsd a stresszt okozó helyzeteket és próbáld meg elkerülni vagy megváltoztatni ezeket. Csökkentsd a stresszt mozgással, relaxációs technikákkal (pl. mély légzés), aromaterápiával, tartalmas hobbikkal, társasági élettel és ezek mellett akár adaptogének segítségével.
4. Pótold folyamatosan bélflórád baktériumait
Bélflórád jótékony baktériumai, a probiotikumok folyamatosan harcban állnak a káros, kórokozó baktériumokkal. A megfelelő egyensúly fenntartását támogathatod probiotikumok külső pótlásával is, pl. élőflórás joghurt, kefir, savanyú káposzta és egyéb savanyított zöldségek, miso leves, tempeh vagy kovászos kenyér fogyasztásával. Emellett étrend-kiegészítővel is hozzájuk juthatsz.
5. Csak akkor szedj antibiotikumot, ha tényleg muszáj
Az antibiotikumok nagyon hasznos gyógyszerek, de kizárólag bakteriális fertőzések esetén. Ezek a gyógyszerek nem válogatnak: a jó és rossz baktériumokat is elpusztítják, ezzel pedig felborítják a bélflórára egyensúlyát. Ezért fontos, hogy csak akkor használd őket, ha erre tényleg szükség van.
Hippokratész azt állította, hogy „minden betegség a bélből ered.” Az ókori görög orvos közel járt az igazsághoz, hiszen valóban nagyon sok betegséget elkerülhetünk, ha kellő figyelmet fordítunk a bélrendszerünk és ezzel immunrendszerünk egészségére.