Gyermeket várni vitathatatlanul az egyik legcsodálatosabb dolog, ugyanakkor a női szervezet számára igazi kihívásnak is tekinthető. Saját magáról, és egy fejlődő kis életről is gondoskodnia kell, ehhez pedig bizonyos tápanyagokból jelentősebb mennyiségekre van szükség. Összefoglaltuk, hogy melyek a legfontosabb vitaminok és ásványi anyagok, amelyekre a babának és anyukájának is szüksége van.
Folsav
Több mint 20 éve robbant az óriási tudományos felfedezés, mely szerint a folsav szedése csökkenti a magzati velőcső-záródási rendellenességek (nyitott gerinc) kialakulását. Kutatások során bebizonyosodott, hogy védi azokat is, akik korábbi terhességük alatt már szembenéztek ezzel a szomorú helyzettel, de azokat is, akiknél nem fordult elő. A folsav nem csak a babának, hanem az anyukának is fontos: a terhesség alatt részt vesz az anyai szövetek növekedésében is.
Terhesség alatt ajánlott napi bevitel: legalább napi 400 mcg
Cink
Fontos számos anyagcsere-folyamatban nélkülözhetetlen. A normál anyagcsere-folyamatok mellett a terhességi cukorbetegség kialakulásának kockázata is csökken. A magzat számára szintén létfontosságú, mivel jelentős szerepe van sejtosztódási folyamatokban, illetve az örökítőanyagok (DNS) előállításában is.
Terhesség alatt ajánlott napi bevitel: napi 15-25 mg
Vas
A vashiányos vérszegénység sajnos nagyon gyakori a várandós nőknél. Vérszegénység állapotában a vérben jelentősen csökken a hemoglobin. A hemoglobinhoz kapcsolódva tud az oxigén a tüdőből a szövetekhez eljutni. A vas nélkülözhetetlen eleme a hemoglobinnak, ezért vezet hiánya a vashiányos vérszegénység kialakulásához. Mivel oxigénre minden szervünknek, izmunknak szüksége van, ezért a baba fejlődésére is káros hatással lehet ez az állapot, ráadásul az anyukák is sokkal fáradékonyabbak, feszültebbek, gyengébbek.
Terhesség alatt ajánlott napi bevitel: a 4. hónaptól számítva napi 25-30 mg
C-vitamin
Általános immunrendszer-támogató hatása mellett a C-vitamin számos növekedési, sejttermelődési folyamathoz hozzájárul, szükség van rá a vas megfelelő felszívódásához is. Fontos szerepet tulajdonítanak neki a magzatburok épségének megőrzésében.
Terhesség alatt ajánlott napi bevitel: napi 100 mg
D-vitamin
A D-vitamin olyan speciális hormon, amelyre szervezetünk minden sejtjének szüksége van. A fejlődő csecsemő csontváz-, immun-, idegrendszerének normális és megfelelő ütemű kiépüléséhez elengedhetetlen.
Terhesség alatt ajánlott napi bevitel: legalább napi 10 mcg
B2-vitamin (riboflavin)
Szintén fontos szerepe van a vérképzésben, hozzájárul a normál vasanyagcseréhez is. Emellett hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez, a fáradtság és kifáradás csökkentéséhez, így segíti a leendő anyukát fittségének megőrzésében.
Terhesség alatt ajánlott napi bevitel: legalább napi 1,7-2,5 mg
B6-vitamin
Hozzájárul a hormonális aktivitás szabályozásához, és nem utolsó szempont, hogy segít a terhesség alatt jelentkező hányinger csökkentésében is.
Terhesség alatt ajánlott napi bevitel: legalább napi 2,5-3 mg