Azt érzékeltük, hogy kerested fel oldalunkat. Tudtad, hogy ebbe az országba is teljesítünk rendeléseket?
Részletek
Loading...
14900 Ft felett ingyenes szállítás!
Minden, ami vegán Környezetvédelmi hitvallásunk
Lelki egészség
Szeressem, vagy ne szeressem magam?

Szeressem, vagy ne szeressem magam?

Szeresd és fogadd el magad: korunk egyik legtöbbet hangoztatott üzenete. De van-e határa ennek az önszeretetnek? Mi lesz másokkal, az emberi kapcsolatokkal?

Szeresd magadA modern pszichológiai irányzatok, a new-age mozgalmak, a különféle vallások, a kocsmai és útszéli bölcselkedések, vagyis az egész világ ma egybehangzóan harsogja a következőt: „Szeresd magad, hogy másokat szeretni tudj!” Fogadd el magad, mert csak akkor tudsz majd másokat is elfogadni!” Nem másról van tehát szó, mint arról, hogy mindenek és mindenki előtt magunkkal foglalkozzunk, magunk felé irányítsuk először a szeretetet, mert ez fog minket felkészíteni arra, hogy aztán másoknak igazán segíteni tudjunk. Ki az ma, aki meg merné kérdőjelezni ennek az elvnek az igazságát?

Hadd kérdezzek még valamit! Ki az, aki becsületesen és mélységesen elgondolkozott már a fenti elv igazságtartalmán? Vagy mi is csak beálltunk gondolkodás nélkül a kórusba – csak azért mert ez olyan jól hangzik – és milliókkal együtt zengjük és valljuk, hogy ez a megoldás a szeretetlenségre? Mert szeretetlenség van a világban, ez tény! A fejlett országokban emberek azon problémáznak, hogy 5-ös vagy 6-os Iphone-t vegyenek. A szegény országokban 7-8 éves gyerekek naponta gyalogolnak 10-20 kilométereket, hogy vízzel lássák el 3-4 éves társaikat, mert a szüleiket a polgárháborúban megölték. De mi azért csak szeressük magunkat, mert hát különben mi szegények hogyan tudunk majd segíteni másokon?! A fejlett országokban a válások aránya 60-70% körül mozog. Apa meg sem hallja mit mond neki anya, mert a TV vagy a számítógép már beszippantotta. Talán a sör is segített ebben. Anyának már kiabálni sincs ereje. Fásult lett. A gyerek meg frusztrált. Még nem dőlt el, hogy agresszív vagy depressziós lesz. A szegény országokban meg már családok sincsenek. De mi azért csak szeressük magunkat, mert hát különben mi szegények hogyan tudunk majd segíteni másokon?!

A Vörösmarty téren egymást taposták az emberek amikor megnyílt egy új ruhaüzlet, hogy elkapkodhassák akciós áron a legújabb kollekciót. A női osztályon 6, a férfi osztályon 11 perc alatt minden elfogyott. Ez idő alatt Kongóban egy kisgyerek mindennél jobban örült amikor talált egy szigetelőszalaggal megragasztott ócska papucsot, mert legalább nem sütötte a homok a talpát. De mi azért csak szeressük magunkat, mert hát különben mi szegények hogyan tudunk majd segíteni másokon?! Mert hát ugye hogyan szeressük magunkat ha még egy Iphone 5-öst, egy kis sört, egy kis TV-t, meg némi divatos ruhát sem engedhetünk meg magunknak?

Szelíd embernek tartom magam, de ha valami feldühít az az önszeretet lassan mindent átszövő eszméje. Ha annyira igaz lenne ez, mint ahány millióan kiáltozzák, gyakorolják és vallják, akkor ennek a világnak már nem réges-régen valami földi paradicsomnak kellene lennie? Ma már mindenki annyira szeretheti magát, hogy az a minimum elvárásunk és feltételezésünk lehet, hogy akkor mindenki segít a másikon, nem? Meg mindenki szereti a másik embert, ugye? Nem azt hirdeti ugyanis a világ, hogy az önszeretetnek ezek lennének a következményei? Akkor mégis miért nincs így? Egy rövid anekdota jut erről eszembe:

„Minden este részegen támolygott haza. Először a feleségét szokta megverni. Ha maradt még ereje, akkor a gyerekeket is. A szomszédok minden este hallották a szerencsétlenek jajgatását, de senki sem akart beavatkozni. Sajnálták a családot, szidták az iszákos embert - a háta mögött. De valamit tenni? Lehetetlen. Magánügy.

Azon az estén betörte a felesége fejét. A lánya felkapta a konyhakést és a mellébe döfte. A szomszéd rohant telefonálni a mentőkért. Az egész ház talpon volt, mindenki tenni akart valamit. A mentősök alig tudtak utat törni maguknak a segítőkész tömegen át.”1

Amikor szólnunk kellene, nem szólunk. Amikor meg csendben kellene maradnunk, akkor bezzeg nagy a szánk. Amikor a másik emberben a legapróbb hibát is felfedezzük, megítéljük őt és azonosítjuk őt a hibájával. „Hazug vagy!” – hangzik a kegyetlen ítélet, pedig lehet, hogy csak füllentett. Amikor a saját jellembeli fogyatékosságainkat kellene elítélni, akkor viszont felmentjük magunkat. Sőt, magunkhoz öleljük a hibáinkat, mert hiszen azok is mi vagyunk. Hogyan is tudnánk hát másokat szeretni ha nem fogadnánk el magunkat úgy, ahogyan vagyunk?? „Szeresd magad és fogadd el magad olyannak, amilyen vagy!” Ezek a jelszavak a legfurfangosabb és legnagyobb hazugságok, amivel becsapjuk magunkat. Észre sem vesszük, hogy éppen az tesz tönkre mindent, hogy a mézes-mázos önszeretet leple alatt megalkuszunk a bűneinkkel. Jajj, de mit is merészelek leírni?? Bűneinkkel??!! Ezt ki sem szabadna ejteni! Szeretni kell magunkat mindenestől! Az persze bűn, hogy ha egy részeges apa veri a feleségét és meg is érdemli, ha a lánya belé döfi a kést. Az viszont nem bűn, hogy ha én gyáva vagyok idejében szólni. Mert hát el kell fogadnom magam olyannak, amilyen vagyok! Tudják milyen ez az eszme? Mintha egy öngyilkos merénylőt szorítanánk magunkhoz és mi nyomnánk meg a detonátor gombját. Nem csak mi fogunk belehalni, de jó sokan még körülöttünk…

 

1 Dr. Hézser Gábor: Kötőjeles történetek, 38. old. Kálvin Kiadó, 1998.

Netamin Facebook oldal Netamin Tiktok oldal Netamin Instagram oldal Netamin Pinterest oldal Netamin Youtube csatorna Netamin kapcsolat oldal Black Friday modal háttér