Ünnep - átéled vagy csak ott vagy?

Az ünnep különleges, és minden ünnep közösségi élmény: „A ritka percek selyemszalagját most együtt bontsuk fel” énekli Zorán az “Ünnep” című dalában, melynek sorain elgondolkodtam a karácsony közeledtével. Az ünnep mindig megkülönböztetett értékkel bír a megszokotthoz, a szokásoshoz, hétköznapihoz képest. Az ünnep felüdülés, felfrissülés a megfáradt, megterhelt életben.

Napjainkban az emberek többet dolgoznak, mint valaha. Becslések szerint ezer évvel ezelőtt egy ember a megélhetéséhez éves szinten elosztva napi 2-3 órát dolgozott. A fogyasztói társadalom viszont olyan célokat tűz ki elénk, hogy sok mindenre vágyjunk és azok megszerzéséért nagy áldozatokat hozzunk, így nem ritkán emberek 12-14 órákat dolgoznak rendszeresen. Mindemellett az emberi élet vitathatatlanul egyre bonyolultabb, átláthatatlanabb, kaotikusabb. Ilyen nehéz időszakban különösen fontos lenne a felüdülés, a felfrissülés, az ünnep.

Ünnepeink minősége, meghittsége azonban csökken. Az ünnep alapvető feltétele ugyanis, hogy részt vegyünk benne, ne csak jelen legyünk, hanem átéljük. Ehhez viszont ki kell lépni a „taposómalomból”. Ez a modern embernek nehezen megy. Hány alkalommal lehetünk tanúi családi nyaralásoknak, ahol apuka felbőszülten intézi telefonon otthon maradt üzleti ügyeit, családi ebédeknek, melyek meghittségét kettétörik a személyes intrikák, csalódott gyermekeknek, akik iskolai szavalóversenyét nincs ideje megnézni a szülőnek. Pedig pont az ünnepre lenne szükségünk ezekben a zavaros időkben. Ahogy a Zorán dal is érzékelteti hasonlataival: „mint szelíd kéz a lázas gyermek forró homlokán, vagy rossz álom, ha felriaszt, és odabújsz hozzám”.

Az ünnep azonban nem maga a megoldás, az ünnep egy másik nézőpont – és éppen ennél fogva vezethet egy boldogabb élethez. Ahogy a költő írja: “A béke, nehogy végleg elfelejtsd, üzen, hogy létezik” – életünkben számos jó dolog létezéséről nem veszünk tudomást egészen egyszerűen azért, mert én középpontú szemmel nézzük a világ dolgait. A problémákról le sem véve a szemünket sokszor észre sem vesszük a jó és szép ajándékokat az életünkben. Az ünnep erre lenne hivatott: a gondokat a helyükön kezelve meglátni más dolgokat is: “A számlát úgysem veszíthetjük el, most mégis rejtsük el” - énekli Zorán. Az ünnep által felemelkedhetünk és magasabb nézőpontból megláthatjuk azt, hogy amit olyan szörnyűnek tűnik hétköznapjainkban, nem is olyan jelentős valójában. Az ünnep tehát lehetőség a kiemelkedésre, felfrissülésre is.

Aztán ott van az a helyzet, hogy ünnepelni akarunk, ott is vagyunk fizikailag, de gondolatban máshol járunk, nem tudunk jelen lenni. Bármennyire is átélnénk, kikapcsolódnánk, felülemelkednénk, a hétköznapi gondok, aggodalmaink, feszültségeink megrabolják a meghittséget, az ünnep lélektelenné válik. Ott vagyunk és mégsem vagyunk ott, átélnénk, de nem tudjuk. Ismerős? Nem vagy egyedül. Hogy mennyire nem vagy egyedül, azt jól mutatja, hogy Magyarországon ötből egy ember csak alkohol segítségével tud “ünepelni”. De a kutatások szerint még aki nem is él szerrel, azok többsége sem tudja úgy megélni az ünnep meghittségét úgy, mint ahogy szeretné. Mit tegyünk hát?

Ezt a kérdést tette fel René Brown kutatócsapata is, akik alapos kutatómunkájuk során arra voltak kíváncsiak, mi tesz különbséget azok között, akik életük fontos, ünnepélyes pillanatainak teljesen át tudják adni magukat és azok között, akik ekkor sem tudnak szabadulni gondjaiktól, aggodalmaiktól, szorongásaiktól. Mert azt ők is látták, hogy az emberek többsége az utóbbi csoportba tartozik. Alapos kérdőívezés során keresték a kérdésre a magyarázatot, míg végül egy meglepően egyszerű választ találtak. Egy dolog volt, ami különbséget tett a két csoport között, ez pedig: a hála. Aki hálás életet él csak és egyedül az részesülhet abban a kiváltságban, hogy igazi ünnepet élhet át. Az ő élete sem könnyebb mint másé, de a hálás ember jelen tud lenni az ünnepben, le tudja tenni a terheit és átélni, megélni képes a jót. A hála egy semmihez nem fogható, titokzatos állapot. A kutatók sem értik miért, de az eredmények magukért beszéltek: a hálás emberek boldogabb emberek.

És hogy mi dönti el, hogy mi melyik csoportba tartozunk? Hogy meg tudjuk-e élni az ünnep meghittségét, vagy csak átgázolunk űzötten az életen? Mi magunk. De csak közvetetten. Közvetlenül nem tudjuk eldönteni, hogy legyenek meghitt, ünnepélyes pillanatok az életünkben, mert erre közvetlenül törekedni nem lehet. De ha törekszünk a hálás életre, ha gátat szabunk az elégedetlenségnek és mérgelődésnek, ha minden jónál amit kapunk az élettől - legyen bármilyen apróság - megállunk egy pillanatra, akkor majd feltárul előttünk a valódi ünnepek világa és megtelik a szívünk örömmel.

Ezt a hálát, örömöt és meghittséget kívánom neked az idei karácsonyra, és aztán az év összes további napjára is! És ha már erről van szó, hálás vagyok, hogy ezeket a sorokat elolvastad. :-)

Szeretettel:

Benkovics Péter

Sztevanovity Dusán: Az ünnep

A ritka percek selyemszalagját most együtt bontsuk fel,

A számlát úgysem veszíthetjük el, most mégis rejtsük el,

S mint szelíd kéz a lázas gyermek forró homlokán,

Vagy rossz álom, ha felriaszt, és odabújsz hozzám,

Olyan jó-jó-jó, de mondd, hány perc az ünnep?

Oh mondd-mondd-mondd-mondd-mondd, mondd, meddig tart?

A béke, nehogy végleg elfelejtsd, üzen, hogy létezik,

Mondd, meglep-e, ha átnyújtom neked az ünnep perceit?

S csak félrekapcsolt csengetés, ha drága hangot vársz