A kollagén egy speciális fehérje, ami tested csaknem minden szervében és szövetében jelen van. Az összes fehérje 25-35%-át alkotja, ezzel mind közül a leggyakoribb. Elnevezése a görög „kolla” szóból ered, ami ragasztót jelent, hiszen a kollagén szó szerint összetartja a testedet. Bőrödben, hajadban, körmeidben, csontjaidban, fogaidban, izmaidban, ízületeidben is nagyon sok kollagén található, ezeknek nélkülözhetetlen építőeleme. Szerkezeti alapot biztosít, egymáshoz „tapasztja” a sejteket, erőt és rugalmasságot kölcsönöz minden kötőszövetnek a testedben. Legtöbbször a kollagént a szép bőrrel kötik össze – és tényleg fontos a bőr számára –, de valójában sokkal több okból is szükséged van rá. Még a szív- és érrendszer egészségéhez is elengedhetetlen, hiszen az érfalakat rugalmassá és ellenállóvá teszi!
Az UV-sugárzásnak való kitettség, az alváshiány, a stressz, és a környezetszennyező hatások mind rombolják a kollagént. Ráadásul 25 éves korod után a szervezetedben már több kollagén bomlik le, mint amennyi termelődik, emiatt évente 1-1,5%-kal csökken a kollagénszinted.1 A kollagén növényekben nem termelődik, külső pótlása kizárólag állati eredetű készítményekkel lehetséges (pl. marha, sertés, hal – csontok, inak, porcok, bőr stb.). De miért fogyasztanád ezeket, ha a saját szervezeted is képes kollagén előállítására?
A Vegán Kollagén Booster csomag a természetes kollagéntermelés támogatásában, a meglévő kollagén védelmében, megőrzésében nyújt számodra hatékony segítséget – méghozzá bármilyen állati eredetű összetevő nélkül, vagyis 100% vegán módon!
Csomagban mindig olcsóbb! A Vegan Collagén Booster csomagban található termékek ára külön-külön megvásárolva 9377 Ft lenne, de ebben a csomagban -10% kedvezménnyel csak 8440 Ft!
Ki ne ismerné a C-vitamint? Ez a közel 100 éve felfedezett vitamin az egészséges, hosszú élethez elengedhetetlen, ám még kiegyensúlyozott táplálkozással is csak a C-vitamin-szükségletünk egy részét tudjuk fedezni. És mivel vízben oldódik, a szervezetünk nem raktározza el, így napi szinten pótolnunk kell.
A csomagban található termék napi 1000 mg C-vitamint biztosít, ami hozzájárul a normál kollagénképződéshez és ezen keresztül a bőr, az erek, a porcok, a csontozat, a fogazat és a fogíny normál állapotának fenntartásához.
A cink egy létfontosságú nyomelem, amit szervezetünk nem képes előállítani, sőt, megfelelően tárolni sem, ezért mindenképpen gondoskodnunk kell rendszeres pótlásáról. A C-vitamin mellett a cink is egyik alapvető összetevője a kollagéntermelésnek. A cink hozzájárul a haj, bőr, köröm és a csontozat normál állapotának fenntartásához, és a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez is. Antioxidáns tulajdonsága segít védekezni a kollagénromboló, sejtkárosító hatások ellen. A csomagban található termék szerves kötésű, jól felszívódó cinket tartalmaz, amely nem okoz gyomorbántalmakat sem, ellentétben a szervetlen formákkal, amelyeknél ez előfordulhat.
A szőlőmag rendkívül gazdag, koncentrált forrása a jótékony hatású polifenoloknak, melyek nagy része proantocianidin. A proantocianidinek a ma ismert legerősebb természetes antioxidánsok közé tartoznak, fontos szerepük van a bőr védelmében, a kollagént lebontó szabad gyökök elleni harcban.2-5 A proantocianidinek egyúttal a C-vitamin hatását is fokozzák, valamint kutatások szerint serkenthetik a kollagén termelését és segíthetnek erősebbé tenni a meglévő kollagénrostokat.2,6-11 A csomagban található Netamin Szőlőmag kapszula 100% bio magyar szőlőmagport tartalmaz, növényi kapszulában – napi adagja 1100 mg szőlőmagot biztosít számodra.
1 Reilly DM, Lozano J. Skin collagen through the lifestages: importance for skin health and beauty. Plast Aesthet Res 2021;8:2.
2 Rauf A, Imran M, Abu-Izneid T, et al. Proanthocyanidins: A comprehensive review. Biomed Pharmacother. 2019;116:108999.
3 Monboisse JC, Borel JP. Oxidative damage to collagen. EXS. 1992;62:323-327.
4 Binic I, Lazarevic V, Ljubenovic M, et al. Skin ageing: natural weapons and strategies. Evid Based Complement Alternat Med. 2013;2013:827248.
5 Henrotin Y, Deberg M, Mathy-Hartert M, Deby-Dupont G. Biochemical biomarkers of oxidative collagen damage. Adv Clin Chem. 2009;49:31-55.
6 Stipcevic T, Piljac J, Vanden Berghe D. Effect of different flavonoids on collagen synthesis in human fibroblasts. Plant Foods Hum Nutr. 2006;61(1):29-34.
7 Green B, Yao X, Ganguly A, et al. Grape seed proanthocyanidins increase collagen biodegradation resistance in the dentin/adhesive interface when included in an adhesive. J Dent. 2010;38(11):908-915.
8 Merecz-Sadowska A, Sitarek P, Kucharska E, et al. Antioxidant Properties of Plant-Derived Phenolic Compounds and Their Effect on Skin Fibroblast Cells. Antioxidants (Basel). 2021;10(5):726.
9 Cho ML, Heo YJ, Park MK, et al. Grape seed proanthocyanidin extract (GSPE) attenuates collagen-induced arthritis. Immunol Lett. 2009;124(2):102-110.
10 Weseler AR, Bast A. Masquelier's grape seed extract: from basic flavonoid research to a well-characterized food supplement with health benefits. Nutr J. 2017;16(1):5.
11 West BJ, Deng S, Palu AK. Vitamin C, Grape Seed Extract and Citrus Bioflavonoids Protect the Skin against Photoaging: A Review. J Biosc Med. 2020;8(12):116-134.
Időszak: Mit vegyél be a Vegán Kollagén Booster csomagból? Reggeli közben: 1 db Netamin Szőlőmag kapszula, 1 db Netamin Szerves Cink tabletta bő vízzel lenyelve Ebéd előtt: 1 db Netamin C-vitamin 1000 mg tabletta Vacsora közben: 1 db Netamin Szőlőmag kapszula
Netamin C-vitamin 1000 mg tabletta Hatóanyag A napi adag tartalmaz (1 tabletta) NRV% C-vitamin 1000 mg 1250 % Csipkebogyó-kivonat (4:1) 25 mg - Citrus bioflavonoidok (10% heszperidin) 25 mg - Hatóanyag A napi adag tartalmaz (2 kapszula) NRV% Szőlőmag 1100 mg - Hatóanyag A napi adag tartalmaz
(1 tabletta) NRV%* Cink (szerves kötésben - cink-citrát-dihidrát) 20 mg 200%