A szőlő, vagy épp a bor már évezredek óta fontos szereplője a világtörténelemnek, évmilliók óta éltet adó gyümölcse a Földnek. De ne csak a borra gondoljunk, hiszen a szőlő önmagában is rengeteg jótékony hatással rendelkezik, amik igazán csak akkor érvényesülnek szervezetünkben, ha magában, nyersen fogyasztjuk.
A szőlő és termesztése már a legkorábbi írásos emlékekben is szerepel. Régészeti kutatások szerint, amelyek az egy helyen jelentősebb mennyiségben talált szőlőmag-leleteken alapulnak, minden bizonnyal a mai széles értelemben vett Kelet-Mediterráneum területéről terjedt el a szőlő termesztése. Az olaj mellett kétségkívül a bor jelentette az ókori nagy civilizációk meghatározó folyékony élelmezési cikkét – ennek legfőbb oka, hogy a 17. századig a forralás nélküli víz emberi fogyasztásra alkalmatlan volt, ezért a bor (amely jelentősen különbözött a ma ismertek többségétől, és jóval alacsonyabb alkoholtartalommal is rendelkezett), valamint a sör adta a folyadékfogyasztás döntő hányadát.*
A szőlőből nem csak bor készülhet, hanem aszalva rögtön átkeresztelődik mazsolává. A mazsolát főképp a melegebb éghajlatú földeken termett, mag nélküli szőlőfajtákból készítik, amelyet aszalással, szárítással a nedvességtartalmukat 15-18%-ra redukálják. A mazsolának is több fajtája van attól függően, hogy milyen szőlőből készült, a Törökországból származó nagy szemű, sárgás mazsolát például aranymazsolának hívják.
A szőlő nagy mennyiségben tartalmaz B1-, B2-, B6-, valamint E-vitamint. Viszonylag magas a K-vitamin tartalma is, így a vérzékenységben szenvedők óvatosan fogyasszák. A fogyókúrázóknak nem sűrűn ajánlják, hiszen cukortartalma magasabb, mint az átlaggyümölcsöknek. Több betegség gyógyulási folyamatába segíthet be rendszeres fogyasztása, ilyenek a székrekedés, az aranyér, illetve a gyulladásos betegségek. Kálium-tartalma rendkívül fontos az izomműködéshez és a sejtek energiaellátásához.
Kulináris élvezetként próbáljuk ki fetasajttal, ugyanis a szőlőédességét jól kiegészíti a görög sajt sóssága, de persze a klasszikus sajtokkal is remekül harmonizál.
*Forrás: mindmegette.hu