A Műanyagmentes Július mozgalom már 2011 óta létezik, és évről évre egyre népszerűbb – tavaly világszerte 174 millióan vettek részt benne!* Ezt a Netamin csapatával mi is örömmel látjuk, hiszen a környezet védelme és a fenntarthatóság fontos célkitűzés számunkra. A Műanyagmentes Július egy remek kezdeményezés, ami megtanít, hogy kis lépésekben, fokozatosan haladva változtassunk életvitelünkön és fogyasztási szokásainkon. Nem az a cél, hogy egyik napról a másikra hulladékmentessé váljunk, sokkal inkább az, hogy mindannyian, a magunk tökéletlen módján, de tegyünk valamit az ügy érdekében. Olvasd el hétköznapi műanyagcsökkentő tippjeinket!
Bevásárlás műanyagok nélkül!
Ez talán a legnagyobb kihívás, főleg városi életmód mellett. Van ugyan néhány csomagolásmentes bolt a fővárosban például, de induljunk ki inkább a bárki számára könnyen elérhető, általános élelmiszerboltokból. Fontos, hogy tervezd meg előre a vásárlásokat, ne impulzusok alapján szerezd be azt, amire szükséged van! Ha nagyjából tudod, miből és mennyit akarsz venni, sokkal könnyebb felkészülten nekiindulni a beszerzésnek!
- Legyen nálad több strapabíró szatyor, amiben haza tudsz cipelni mindent. Inkább tegyél el egyel többet - szerencsére ezek nem foglalnak sok helyet és nem is nehezek. Ha épp nem tervezel bevásárlást, a táskádban akkor is tarts mindig egy kicsire összehajtható szatyrot, biztos ami biztos alapon.
- Ha van kimért szárazáru (lencse, rizs, magvak például) a boltban, ahova gyakran jársz, vigyél ennek is üveget, dobozt!
- A legtöbb gyümölcsnek, zöldségnek semmiféle szatyorra, csomagolásra nincs szüksége ahhoz, hogy biztonságban hazaszállítsd. Ha zavar, hogy macerásabb lemérni a szétguruló krumplikat, vigyél ezeknek is pamutzacskót, hálós zsákot, vagy már meglévő, használt, de használható nejlont.
- Sokszor látni gyümölcsöt és zöldséget lédig, illetve csomagot változatban is a nagyobb boltokban. Válaszd a csomagolásmentes változatot! Felvágottat, sajtot is sok helyen lehet már kimérve, pultból kérni. Ezeket is kérheted saját dobozba. De át is gondolhatod, a feldolgozott élelmiszereket milyen egészségesebb és fenntarthatóbb dolgokkal válthatnál ki (felvágott helyett például vékony sült hús, padlizsán vagy gomba szeletek).
- Ha teheted, piacozz! Itt mindenből annyit és úgy veszel, ahogy jónak látod. Le tudják mérni a tárolóedényed és kérheted saját dobozba az olyan dolgokat is, ami hipermarketben csak előre dobozolva érhető el - mint az áfonya és eper, de kimérve a legtöbb helyen még savanyúságot, sajtot, felvágottat is kérhetsz kimérve.
Tudtad? Vászon bevásárlótáskát nálunk is beszerezhetsz! >>
Evés-ivás házon kívül, műanyagok nélkül!
Előfordul, hogy az embernek nincs alkalma előre főzni és muszáj csomagoltatni a sarki menzán egy menüt ebédszünetben, vagy nem tud ellenállni egy elviteles kávénak - vagy csak egész nap szaladgál és beszalad egy palack vízért valahova, ha nem akar szomjan veszni. Egy kis tervezéssel az ilyen programokkal járó műanyag használatot gyakorlatilag le lehet nullázni.
- Legyen saját újratölthető kulacsod - lehetőleg hőtartó! Főleg nyáron fontos, hogy eleget igyál - ha van nálad mindig kulacs, amit újra tudsz tölteni, nem kell PET palackos vizet innod, ha megszomjazol. Vihetsz magaddal ízlésed szerint ízesített vizet, limonádét is, ha a víz nem mindig esik jól - a termosz kulacsban egész nap kellemesen hideg marad, jobban fog frissíteni, mint egy egészségtelen bolti üdítő!
- Kérd saját dobozba az elviteles ételt - dobj be a táskádba egy dobozt reggel, mielőtt elindulsz otthonról. Ez természetesen lehet már meglévő műanyag tároló - ha nem a kukába kerül használat után, hanem a mosogatóba, nem szemétről, hanem használati tárgyról beszélünk. Ha nem akarsz dobozokkal mászkálni egész nap, ülj le nyugodtan megenni helyben az ételt - így nem kell csomagoltatni, ehetsz rendes tányérból.
- Legyen saját termoszod, elviteles kávés bögréd! Ha ismered magad, hogy a nap folyamán előbb-utóbb egy kávézói cappuccino-val a kezedben rovod az utcákat, érdemes beszerezned egy tartós darabot ehhez. Ha nem akarsz plusz egy tárgyat a retikülödbe, akkor itt is érvényes tanácsunk, hogy adj magadnak 5 percet és kérd helyben fogyasztásra az italt.
Szépségápolás, takarítás műanyag nélkül
Ha igazán le akarod redukálnia műanyagszemét termelést, nem elég az étellel kapcsolatos odafigyelés. A zero waste elkötelezett hívei hagyományos, műanyagba csomagolt fogkrémet, mosószert, sampont sem használnak. Ezekre is van megoldás, de már az is jó kezdetnek, ha tusfürdő helyett szappant használsz, vagy ha esélyt adsz a szappan formátumú, papírdobozos szilárd samponoknak. Kipróbálhatod, a mosódiótól is ugyanolyan tiszták lesznek a ruháid, mint a folyékony mosószertől. Takarításnál a citromsav és szódabikarbóna sokszor veri a márkás tisztítószereket, ráadásul ezeket viszonylag olcsón, papírzacskóba csomagolva tudod megvásárolni. Ha van egy kis időd, kutass a neten a neked legszimpatikusabb zöld megoldások után!
Mindannyian más életet élünk, ezért mások a lehetőségeink is a műanyag száműzésére. Viszont a jó hír az, hogy már néhány egyszerű változtatással is sokat tehetsz a környezet védelméért!
Érdekel, mi mit teszünk mint cég a környezetünkért?
Környezetvédelmi törekvéseinkről itt olvashatsz! >>
*plasticfreejuly.org