Az élelmiszerek tárgyalásakor sok esetben a tápanyagokra helyeződik a hangsúly és a ballasztanyagok (rostok) szerepe háttérben marad. Ez némiképpen érthető is, hiszen szervezetünk számára gyakorlatilag a fehérjék, szénhidrátok, zsiradékok, vitaminok és ásványi anyagok képezik a működés, fennmaradás alapját. Nem szabad ugyanakkor elvonatkoztatni az emészthető tápanyagoktól a rostanyagokat, mivel ez utóbbiak is szerepet kapnak az emésztés és felszívódás folyamatában.
Mire kellenek a szervezetnek a ballasztanyagok?
A rost- vagy ballasztanyagok tulajdonképpen olyan szénhidrátok, amelyeket szervezetünk nem képes emészteni. Látszólag felesleges „hézagtöltő” komponenseknek tűnnek, valójában azonban szinte létfontosságúak. Részt vesznek a teltségérzés kialakításában, ezzel csökkentik a túltáplálkozás (hiperkalorizáció) valószínűségét. A teltségérzés – bizonyos fokig – még akkor is megmarad, amikor az elfogyasztott élelem nagy része már továbbhaladt a gyomorból a bélrendszerbe. Ez a rostok felszívódás- és vércukorszint szabályozó mechanizmusából fakad. Az éhségérzet összefüggésben van a vércukorszintünkkel. A rostanyagok egyenletessé teszik a cukrok felszívását, így az étkezés utáni vércukorszint emelkedés illetve csökkenés lassabb, elhúzódóbb görbét mutat. Emiatt még néhány óra múlva is viszonylag „jóllakottnak” érezzük magunkat, és a következő étkezés előtt jelentkező éhségérzet sem lesz váratlan és „remegésszerű”. A rostok ilyen értelemben kiegyenlítik a felszívódáskor bekövetkező kilengéseket, és egyenletessé teszik az egyszerre nagyobb mennyiségben felszívódásra váró anyagok (cukrok) vérbe jutását. Amennyiben az étrend rostban szegény vagy rosthiányos, a felszívódáskor jelentkező cukortöbbletet a hasnyálmirigy által termelt inzulin osztja el, amely azonban jelentős többletmunkát ró az amúgy is „túlterhelt” emésztőszervre. A rost, ilyen megközelítésből, tehermentesíti a hasnyálmirigyet és kiegyensúlyozottabbá teszi a felszívódást.
A teltségérzés és szabályozás mellett meg kell említeni a rostok megkötő képességét is. Jellegükből adódóan saját tömegükhöz mérten négyszeres mennyiségű vizet képesek megkötni. Ilyen módon segítik megelőzni a székrekedéses tüneteket, feltéve, ha a rostban gazdag étrend bevitele mellett megfelelő mennyiségű folyadékot is fogyasztunk. Ellenkező esetben (vízhiány esetén) a rost nem tud vizet felvenni, megduzzadni, így még rosszabb helyzet állhat elő, mint ami korábban volt. Sajnos „jó” példa volt erre a korábbi évtizedekre jellemző „kubai narancs láz”. Akkoriban nagy szónak számított, ha ünnepekkor déli gyümölcsöt lehetett kapni, és sokan fogyasztottak ilyenkor rostban gazdag kubai narancsot. Mivel azonban ez a szokásos – és mai napig jellemző – elégtelen folyadékbevitelhez társult, így azután kellemetlen emésztőszervi tünetek (nehéz emésztés, gázképződés) alakultak ki, szélsőséges esetekben a bél teljes keresztmetszetének elzáródása is.
A rostok nemcsak vizet képesek megkötni, hanem az emésztés során természetszerűen képződő káros termékeket is.A rosthiányos étrend miatt sokkal több káros komponenset kell semlegesítenie a szervezetnek. Amennyiben rost is jelen van, a lebontási termékek egy részét a ballasztanyag megköti, így tulajdonképpen már nem jelentenek veszélyt a bélfalra és nem is igényelnek különösebb kémiai transzformációt, méregtelenítést. Ilyenkor a kiválasztó szervek (máj, vese) is könnyebben tudnak dolgozni, és a vastagbél nyálkahártyája sincs kitéve kockázatnak (vastagbélgyulladás ill. – daganat). Megemlítendő, hogy az epesavak a vastagbélben káros, adott esetben karcinogén (rákkeltő) anyagokká alakulhat át a bélflóra tevékenysége által. A rostok ezeket is hatékonyan képesek megkötni, így ezek hatástalanná válnak.
Külön kiemelendő a koleszterin megkötő funkció, ami a keringési rendszer működését befolyásolja. A rostanyagok nem engedik a koleszterint visszaszívódni a béltraktusban, ezáltal csökkentik a szérumkoleszterin szintet.
Kiknek ajánlott emelni a rostfogyasztást és miben található elegendő rost?
Mindezekből adódóan a túlsúlyosak, cukorbetegek, emésztési problémákkal küzdők, aranyérbetegek és a keringési betegek számára is igen hasznos a rostban gazdag étrend. De milyen ételek tartalmaznak rostot? A teljes kiőrlésű lisztek, a barna kenyér, a natúr pelyhek (zabpehely, rozspehely), olajos magvak (dió, napraforgómag, mandula, tökmag), a lenmag, a lencse, sárgaborsó, a főzelékfélék (káposzta) és a nyers gyümölcs és zöldségfélék mind magas rosttartalommal bírnak. Párolás, főzés hatására a rostok egy része elveszíti értékét (megpuhul), ezért a nyers fogyasztás hasznosabb. (A finomított termékek, mint a fehér liszt, fehér kenyér, fehér rizs, tésztafélék, cukrászati készítmények, növényi olaj alig tartalmaznak élelmi rostot, a húsfélék és tejtermékek szintén rosthiányosak.)
A rostok csoportján belül többféle alcsoport létezik. A pektin a vízoldható, míg a cellulóz a nem vízoldható rostok csoportjába tartozik. Idősebb korban a pektintartalmú élelmek (alma, almakompót, banán, narancs, zabkorpa, zabpehely, lenmag) hasznosabbak, mivel megduzzadva nem irritálják az érzékenyebb nyálkahártyát. A cellulóztartalmú búzakorpa, nyers zöldségfélék nagyobb mechanikai hatással vannak a bélfalra, így fokozhatják a már meglévő gyulladást vagy fekélyt. Az érzékenyebb emésztőrendszerrel rendelkezőknél emiatt sem javasolják a sok rostanyagot. (Pl.: gyomorfekély, bélgyulladások, bélrendszeri daganat, stb.)
Mire ügyeljünk, ha emelni akarjuk a rostfogyasztásunkat?
A túl sok rost fogyasztása hátrányos lehet. A korpatermékek elterjedésével sokan önmagában kezdték fogyasztani a búzakorpát, vagy egyéb termékeket. A sok rost puffadást, rossz közérzetet okozhat, mivel a bélbaktériumok több anyagcsereterméket képeznek ilyenkor. Megzavarhatja a felszívódást is a megkötő hatás révén, ugyanis a rostok tápanyagokat, ásványokat (kalcium, vas) is megköthetnek a káros anyagok mellett. Gyermek és fiatalkorban a fejlődés lelassulhat, a beépülés, növekedés elmaradhat a normálistól a sok rost miatt. Éppen ezért itt is a szélsőségmentes, józan szemléletmód kell érvényesüljön: ne túl keveset és ne túl sokat. Amennyi a teljes gabonamagban, gyümölcsben vagy zöldségben van, annyi éppen optimális. A hozzáadott korpa nem biztos, hogy mindig előnyös, hiszen – ne felejtsük el: jóból is megárt a sok!
