Tüdőnk naponta több ezer liter levegőt lélegez be és fúj ki: folyamatosan oxigént veszünk fel, szén-dioxidot adunk le, és mi erről igazából tudomást se veszünk. A légzés magától értetődő folyamat, nem is szoktunk igazán a tüdőnk aktív, tudatos támogatására gondolni, csak akkor, ha már valami probléma van. Pedig manapság egyre több kihívással kell ennek a szervünknek is megküzdenie, éppen ezért fontos, hogy ne csak kezelés céljából, hanem megelőző jelleggel is segítsük munkáját. Szerencsére a tüdőnk egészségéért egészen sokat tehetünk például rendszeres mozgással, megfelelő táplálkozással, sőt, természetes gyógynövényekkel is!
1. Ginkgo biloba
A ginkgo biloba, más néven páfrányfenyő, egy Délkelet-Ázsiában őshonos fa, amely akár több ezer évig is képes elélni. „Élő kövületként” is szoktak rá hivatkozni, ugyanis a ginkgók először 350 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön és azóta alig változtak. Leveleit a hagyományos kínai orvoslás és a népi gyógyászat ősidők óta használja.
Kutatások alapján gyulladáscsökkentő hatóanyagaival hozzájárulhat a légutak gyulladásának enyhítéséhez és a tüdőkapacitás növeléséhez olyan állapotok esetén, mint az asztma és a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD). Emellett a ginkgóban lévő terpenoidok keringésjavító hatásúak is, ezért pozitív hatással lehet a tüdőfunkcióra, támogathatja a légúti egészséget.
A ginkgo bilobát elsősorban étrend-kiegészítő kapszula/tabletta formájában javasolt fogyasztani, de szárított leveleiből tea is készíthető.
2. Ökörfarkkóró
Az ökörfarkkóró (Verbascum) Euorópában és Ázsiában őshonos gyógynövény, amely általában erdőtisztásokon, réteken, legelőkön lelhető fel. 1,5-2 méter magasra is megnő, nevét pedig feltűnő, égbe nyúló, ökörfark alakjáról kapta. Szárított leveleit és virágait már évezredek óta alkalmazzák a különböző légúti problémák gyógyítására, a tüdő egészségének támogatására.
Kutatások alapján az ökörfarkkóró erős gyulladáscsökkentő, ezzel segít a légúti izmok ellazulását. Különösen hatékony az asztma tünetei (köhögés, ziháló légzés, légszomj) ellen, de hasznos lehet egyéb légúti betegségek, például tuberkolózis, hörghurut, mandulagyulladás, és tüdőgyulladás esetén is. A vírusos, bakteriális fertőzések leküzdésében is segíthet.
Fogyasztható teaként (kiváló gyógyír köhögésre), forrázatával érdemes inhalálni, illetve étrend-kiegészítők összetevőjeként is találkozhatunk vele.
3. Oregánó
Az oregánó (Origanum vulgare) a mediterrán konyha egyik legalapvetőbb fűszere, de az igazán egészségtudatos emberek jól tudják, hogy valójában pizzák gazdagításánál sokkal többre is jó. A mentafélék családjába tartozik, és számos jótékony tulajdonsággal rendelkezik. 30-60 cm-esre nő és saját kertedben is könnyedén termesztheted.
Ez az antioxidánsokban gazdag növény baktérium-, vírus- és gombaellenes hatással is bír, ezért gyakran használják fertőzések kezelésére és kivédésére. Hasznosnak bizonyulhat légúti problémák, köhögés, megfázás ellen, mivel nyugtatja a légzőrendszert, segíthet a hörgők és tüdők tisztításában, javíthatja a levegő áramlását, illetve csökkentheti a gyulladásokat is.
Az oregánó ételekhez adható, teaként vagy étrend-kiegészítőként fogyasztható, olaja inhalálható.
4. Fekete retek
A fekete retek már inkább gyógynövény, mintsem élelmiszer. A keresztesvirágúak családjába tartozik, Ázsiából származik és az ősidőkben is alkalmazták – a kínaiak, az indiaiak és az európaiak is – különböző betegségek kezelésére. Tradicionális felhasználási területe volt a köhögéscsillapítás, az asztmás tünetek kezelése és a nyák oldása, köpetürítés elősegítése.
Gazdag C-vitaminban és egyéb antioxidáns vegyületekben is. Kutatások alapján fertőzésgátló, antibakteriális, gombaellenes, immunerősítő hatásokkal bírhat. Támogathatja a tüdő és a légzőszervek egészségét, kiváló légúttisztító, köhögéscsillapító, felszakítja a váladékot – ezért ajánlják ma is asztma, hörghurut és egyéb légúti panaszok esetén.
Fogyasztható nyersen szeletelve, reszelve (akár mézzel), vegyes salátában, sőt, étrend-kiegészítő formájában is.
5. Borsmenta
A mentafélék családjába tartozó borsmenta egy hibrid faj, amely a fodormenta és a vízi menta keresztezéséből jött létre. A tradicionális gyógyászatban évszázadok óta használják, nemcsak emésztőrendszeri, hanem légzőszervi panaszokra is. A borsmenta könnyen termeszthető, de nagyon gyorsan és agresszíven terjed, ezért cserépbe érdemes ültetni.
A borsmenta antioxidáns, antibakteriális és gombaellenes tulajdonságokkal is rendelkezik. A mentol a legaktívabb összetevője, ennek köszönheti hűsítő hatását is. Erős antihisztamin, megakadályozza, hogy idegen anyagok és allergének gyulladást okozhassanak a légutakban. Hasznos többek között asztma, hörghurut, megfázás esetén, oldja a váladékot.
Fogyasztható teaként, megtalálható étrend-kiegészítőkben, használható fűszerként és inhalálása is igen hatékony tud lenni.