Talán először furcsának találjuk, hogy egy virágba beleharaphatunk, hogy ételnek elkészíthetjük, mivel többségüket főként szépségük, kellemes illatuk miatt díszítésre használjuk. Viszont, ha a karfiolra vagy a brokkolira gondolunk, akkor nyilván már senki nem idegenkedik tőlük, pedig ezek is virágok (illetve virágzatok), már megszoktuk, hogy az étlapunkon szerepelnek és nem a vázánkban.
Legyünk óvatosak, ne harapjunk bele minden virágba kóstolgatás címén, mivel a vad- és a termesztett növények között is számos mérgező akad. Aki asztmával, allergiával küzd, jó, ha még inkább vigyáz.
A virágok víztartalma magas, közel 95%, a tápértékük viszont alacsony, tehát fogyasztásuknak nem lehet ez az oka. Közismert, hogy a tálalt étel látványa, illata, étvágygerjesztő volta is hozzájárul ahhoz, hogy jó étvággyal fogyasszuk el, valamint befolyásolja az emésztőnedvek termelődését. Emellett a virágok sokféle zamata változatosabbá, gazdagabbá teszi étrendünket.
Egyes virágokat csupán díszítésül használ fel a konyhaművészet egy-egy különleges alkalom ételeinek még ünnepélyesebbé tételére, és ezek a dekorációs virágok nem ehetők, viszont számos olyan virág van, amely amellett, hogy szép látványt nyújt fogyasztható is.
Különböző ízűek lehetnek, attól függően, hogy milyen nektár, illóolaj stb. termelődik bennük. Mint ismert a nektár a méhek egyik fontos táplálékforrása és a közkedvelt méz alapanyaga. Ennek az édes ízű, illatos nedvnek a mennyisége döntően meghatározza a virág ízét, ételekbe való felhasználhatóságát. Ennélfogva, az édesebb ízű virágok édes ételekhez, italokhoz, süteményekhez, a kevésbé édesek inkább sósakhoz ajánlhatók.
Édes ízűek: pl. a fehér akác virága, melyet gyakran palacsintatésztába mártva sütnek ki, de salátákhoz is hozzá keverhetjük. Vigyázzunk, bogarak nélkül tálaljuk a virágfürtöket, mossuk meg felhasználás előtt. Szintén többségében édes ízűek a rózsák, szirmaikkal dzsemeket, süteményeket ízesíthetünk, salátákhoz tehetjük.
Csípős virágai vannak a káposztaféléknek, pl. a retek, a rukkola fehér-halványsárga virágainak, de a körömvirág és a sarkantyúka sárga-, piros virágai is enyhén csípősek, kissé a borshoz hasonlóak a bennük levő, kén tartalmú glikozidok következtében.
A virágokat frissen is fogyaszthatjuk, de egyesek szárítva is megőrzik színűket, aromájukat, gondoljunk csak az ételeket szép sárgára festő valódi sáfrány vagy fűszersáfrány (Crocus sativus L.) bibéjére illetve az ezt helyettesítő sáfrányos szeklice (Carthamus tinctorius L.) élénksárga csöves szirmaira, de a körömvirág nyelves szirmai is jól száríthatók. Pár órára a napra is tehetjük őket, majd ezután, szellős helyen folytassuk szárításukat, hogy a nap ne szívja ki, ne tegye tönkre színűket és egyéb fontos anyagaikat.
A virágok begyűjtésének optimális ideje kinyílt állapotban van, nem jó többnyire bimbósan sem, de már elnyíltan sem. Akad ugyan kivétel, pl. a szegfűszeg virágát bimbós állapotban gyűjtik vagy az articsókáét is ekkor.
Tárolásuk: felhasználásig tegyük hűvös helyre, és természetesen vízbe, hogy ne veszítsenek nedvességükből. Öblítsük le őket a portól és így tegyük be a hűtőbe.
Beszerzésük: virágárusoktól ne vegyünk étkezési célra, hiszen gyakran ezek a virágok vegyszerrel kezeltek. Legjobb, ha megbízható helyről, vagy a kertünkből, cserepünkből származnak.
