A legtöbb pszichológiai irányzat kiemelt szerepet tulajdonít a helyes önbecsülésnek. A különböző terápiákban módszeresen igyekeznek visszaállítani az elveszett vagy sérült önbecsülést. Számtalan önbecsülésnövelő tanfolyamot hirdetnek a legkülönfélébb világnézeti talajon álló guruk és coachok, trénerek és tanítók. Úgy tűnik tehát, hogy ez valami olyasmi, ami nagyon fontos. De tudjuk-e, hogy mi az az önbecsülés?
Ösztönös válasza, érzése mindenkinek van. Önértékelés, énkép, önbizalom, stb.. Ezekben bizonyára sok igazság van, de érezzük, hogy itt valami többről van szó.
Nathaniel Branden amerikai pszichológus Az önbecsülés pszichológiája c. könyvében a következőt írja: „Az önbecsülés az egyén hajlandósága arra, hogy megtapasztalja önmagát, mint az élet alapvető kihívásaival megbirkózni képes, boldogságra méltó lényt. Mindez magába foglalja gondolkodási, tanulási, döntéshozási képességünket, s a felfogást, hogy a siker, a beteljesedés, a boldogság jó és természetes számunkra.”
Görög Ádám blogger szerint „Az önbecsülés teljes valóságában az az érzés, hogy nem kell bizonygatnod magad, élhetsz a saját feltételeid szerint, és a saját értékrended a legmagasabb szinten próbálod megvalósítani.”1
Ha ezeket elfogadjuk, már nem csak egy érzés, hanem a logika alapján is mondhatjuk, hogy valóban rendkívül fontos szerepet tölt be az önbecsülés a boldog, minőségi élet elérésében és fenntartásában. Tulajdonképpen még tovább egyszerűsítve a fenti meghatározásokat kijelenthetjük, hogy az önbecsülés nem más, mint emberi méltóságunk, azaz egy alapvető viszony saját magunkkal.
A következő kép segíthet még jobban megérteni, hogy miért olyan rendkívüli dolog ez. Hasonlítsuk az önbecsülést egy felfújható gumimatrachoz és képzeljük el magunkat, ahogy ezen állunk egy szélcsendes napon, egy tó közepén. Úszni nem tudunk. Egyetlen esélyünk, ha a matracon maradunk. Nincsenek ugyan hullámok, de még így is folyamatosan egyensúlyoznunk kell, hogy ne essünk a vízbe. Mi történik azonban, ha egyre nagyobb hullámok jelennek meg a vízen? Egyre jobban kell egyensúlyoznunk. A stabilitás hiánya miatt sohasem érezzük magunkat biztonságban, nem lehetünk sosem felszabadultak. Mindig figyelni kell, résen kell lennünk, koncentrálnunk kell, ha életben akarunk maradni. Valahogy így él az az ember, akinek alacsony az önbecsülése. Szorongás, aggodalmaskodás, félelmek gyötrik. Valahogy megbirkózik ő is az élet nehézségeivel, életben marad, de nem tudja azt élvezni, igazán megélni. Ő inkább túlélésre rendezkedik be.
Most képzeljük el, hogy ugyanannak a tónak a közepén vagyunk, de immár egy hatalmas, fából készült csónakban. Meg kell erőltetni magunkat, hogy stabilan álljunk benne? Még akkor sem kell igazán odafigyelni az egyensúlyozásra, ha a tó vize hullámokat kezd vetni, mert a ladik stabilan fekszik a vízen. Az egészséges önbecsülés az ilyen faladikhoz hasonló. Azok, akik ilyennel rendelkeznek, már tudnak gyönyörködni a tájban, felmerül bennük, hogy körbejárják az egész tavat, mert biztonságban érzik magukat a ladikban.
Amint láthatjuk, tényleg sok múlik azon, hogy milyen az önbecsülésünk. Hogy ez a gyakorlatban hogyan befolyásolja életminőségünket? Arról az ide kattintva elérhető cikkben írtunk.
Hivatkozás:
1 https://www.tacitproject.hu/az-onbecsules-6-alappillere/
