„Még várok egy kicsit”. „Majd az idő megoldja”. Hányszor hallottad ezeket? Hányszor mondtad ki Te magad őket? Problémák, amelyeket inkább magadba fojtasz, vagy inkább egy harmadik személlyel osztasz meg, semmint azzal, aki még talán meg is tudná válaszolni. Gondold végig, mi minden emészt most: egy ideális, „de” és „ha” nélküli világban, tudna ezeken valaki segíteni?
Sokszor elképzeltem, milyen lenne az élet, ha ez a két szó kikerülne a szótárból: de, ha. Igen persze, elmondhatnám, de… Majd elmondom akkor, ha…És persze a legjobb verzió: de mi lesz akkor, ha…? Így látatlanul és ismeretlenül is szinte biztosra veszem, hogy van benned olyan aggály, kétely, gondolat, ami valaki máshoz fűződik, de egyelőre kiválóan titkolod előtte. Mert vársz.
Várod, hogy a kedvesed észrevegye, mit szeretnél tőle valójában, vagy hogy jelezze végre, ő mit szeretne.
Várod, hogy a gyermeked megértse, Te nem az ellensége vagy és minden amit teszel, azt végiggondoltan, az ő javáért teszed.
Várod, hogy a szüleid belássák, felnőttél, és a tőlük kapott tudást és szeretet egy önálló élet formájában tudod Te is visszaadni a világnak.
Várod, hogy a főnököd észrevegye, Te tényleg mindent megteszel és számodra fontos, hogy ezt megfelelően elismerjék.
Várod, hogy a beosztottad megértse, mik a célok és tervek és hol van az ő szerepe az elérésükhöz vezető folyamatban.
Várod, hogy a barátnőd/barátod kilásson végre a saját problémáiból és megkérdezze, Te hogy vagy.
Várod, hogy amit érzel, elmúljon.
Talán még azt is várod, hogy a szomszédnak magától jusson eszébe lehalkítani a zenét.
Sorolhatnám még, a lista ennél sokkal hosszabb is lehetne. Talán magadra ismertél valamelyikben, talán eszedbe jutott valami más, hasonló helyzet. Tényleg, képzeljük el azt a világot, itt és most, csak Te és én egy pár pillanatig, amiben nem találták ki a „de” és „ha” szavakat, amiben odaállhatsz és kimondhatod, ami a szívedet nyomja. Egy olyan világot, ahol bízol a másik emberben, a szeretetében, a megértésében, a tudásában.
Nem, véletlenül sem leordítod a haját a fejéről, nem sírsz, nem dühöngsz, nem vádaskodsz. Csak egyszerűen elmondod. Elképzelted?
Őszintén elmondom Neked, én erősen hajlamos vagyok egy olyan dologra, amit egy kedves barátom csak úgy hív: fejben történő filmforgatás. Igen, az a valami még meg sem történt, de én már elkezdem vetíteni magamban a különböző végkifejleteket a drámától a vígjátékon át – néha még egy kis sci-fi is becsúszik. Ha nagyon belelovalom magam akkor a saját agyam mélyéből egy kívülről érkező kérdés tud csak kirántani: mi a legrosszabb, ami történhet?
Mi a legrosszabb, ami történhet akkor, ha kimondod? Ha én-közléseket alkalmazva, nem dühből, nem bántó stílusban kimondod. Ne gondold túl, ne ess az én hibámba, ne kezdj filmvetítésbe: ami először jön, az lesz, amire most szükséged van. Mert az esetek többségében nem azért várunk, mert türelmesek vagyunk - ilyen is van, tudom, és tisztelek is mindenkit, aki képes a türelemre. De a kivárásunk oka gyakran a félelem. Félünk a legrosszabbtól, ami történhet.
Fogalmam sincs, hogy mi lehet ez a Te esetedben. De azt tudom, mi a legrosszabb, ami történhet Veled akkor, ha több kimondatlan dolgot gyűjtesz magadban, hosszú ideig.
Torkodon akadt a szó. Szívedre vetted a dolgokat. Olyan volt a másik megjegyzése, mintha gyomron vágtak volna, de nem szóltál mégsem. Emészted önmagad. A magyar nyelv szépsége ez, a fájdalmasan kifejező igazság arról, hova lesznek ezek a ki nem mondott szavak. Torok, szív, gyomor - van esély arra, hogy ezeken a helyeken verjenek tanyát aggályaid, betegségek formájában.
Most ott van előtted a legrosszabb dolog, amitől félsz. Mi van akkor, ha a másik személy is pont ettől fél a legjobban? Ki fogja helyettünk kimondani az érzéseket, meghozni a döntéseket?
Türelemmel, megértéssel és szeretettel, őszintén megbeszélni dolgokat – talán ez az egyik legnehezebb dolog a világon. De lelked és tested, szeretteid lelkének és testének egészsége is múlhat rajta. Bízz a másik ember megértésében és próbáld meg Te is átérezni, átélni az ő gondolatait. Mutasd meg neki a Te világodat, és képzeld magad az ő helyzetébe, ha ő nyílik meg feléd, nehogy véletlenül Te válj azzá, aki végül ki nem mondott gondolatok börtönébe zár valakit.
Gyere, tanuljuk együtt másokkal, Te is, én is, milyen az a világ, amikor nincs felesleges „de” és „ha”.
