Sok ember számára a karácsony nem öröm, hanem inkább szívfájdalom. Amíg vannak, akiknek a karácsony az öröm tetőfoka, sokaknak a gödör alja. Miért van ez? Személyes vallomásom következik
Az öröm tetőfoka
Emlékszem, kisgyermekként mindig nagyon vártam a karácsonyt. Varázslatos hangulata volt a fényeknek, a hónak, az énekeknek, de mindenek előtt a nagy családnak, ami ilyenkor összejött, az ajándékoknak, a meghitt légkörnek, amiről akkor megtanultam, hogy ez az, amit a felnőttek úgy hívnak: ünnep. Megtanultam, hogy az ünnep egy hétköznapoktól elválasztott, különleges időszak, amikor az egymásra való odafigyelés, odaadás különösen megnyilatkozik. Azt hittem, a karácsony mindig a kedvencem lesz és amíg csak élek, mindig ilyen örömmel fogom várni és megélni. Nem így történt.
A gödör alja
Édesapám alkoholizmusa tornádóként pusztította el gyermekkorom meghitt, örömteli, biztonságos világát. A szeretetteljes légkörből pillanatok alatt túlélésért folytatott küzdelem lett, és habár Édesanyám és testvérem szeretete megmaradt, egykoron édesapám és a szintén egykoron oly kedves családja számára nem a szeretet, hanem a bántások céltáblája lettem, hiszen ki más tehetne egy felnőtt férfi alkoholizmusáról, mint annak tíz és tizenkét éves gyereke – gondolták ők. (Így könnyen legörgették magukról fiuk/testvérük – az apám – önpusztító poklának esetlegesen őket is terhelő felelősségét, a nyakába akasztva azt két kisgyereknek.)
Sosem felejtem el ezt követően első Karácsonyunkat hármasban, Anyukámmal és testvéremmel. Miután apámtól el kellett menekülni, albérletre meg nem futotta, anyai nagymamám hosszú évek óta üres, romos házában laktunk Csornán, amiben se rendes fűtés se meleg víz nem volt. Karácsony este ott álltunk hárman a kis karácsonyfánk előtt és sírtunk. Valami elveszett.
Szomorú Karácsony
Az évek során megfigyeltem, hogy egyre több szomorú embert látok karácsonykor. Egy ideig azt hittem, hogy egyedül vagyok azzal, hogy karácsony alatt túlélni próbálok a keserű érzések fojtogató szorításában. De megláttam, hogy mások is vannak ezzel így. Beszélgettem ilyen emberekkel és a tapasztalatunk szinte minden esetben megegyezett: az életünk valamely szakaszában, mikor szeretetre és megértésre vágytunk, azok, akiket közel engedtünk magunkhoz bántottak és elárultak. Ez a trauma sokunkban a meghitt szeretetet – és ezáltal a szeretet ünnepét – egy „veszélyes” címkével látta el, amihez nem szabad hozzáérni, mert fájdalmat okozhat. Így emeltünk falakat magunk köré és habár a szeretet és a meghittség iránti vágyunk olthatatlan maradt, alkut kötöttünk: nincs szeretet, meghittség, de legalább bántás sincs. A karácsonyi pár napot pedig majd átvészeljük valahogy valami pótcselekvéssel, legyen az TV/zaba/pia/bármi...
Piszkos alku
Mikor az ember megköti a fenti, „piszkos alkut”, és falakat emel maga köré azért, hogy magát védje a bántásoktól, egyúttal ellehetetleníti azt is, hogy igazán szeressék. Mert az igazi szeretet-kapcsolathoz fel kell tárnom magam, mutatnom kell a gyenge pontomat, teljes valómat, esetleg olyan esendőségemet, amit magam sem látok. Ehhez viszont fel kell vállalni a kockázatot, hogy a másik ezzel visszaélhet. No ez az, amit én jó másfél évtizedig nem vállaltam fel.
A baj az ezzel az alkuval, hogy habár megvéd a közeli bántásoktól, pont attól foszt meg, ami a legértékesebb az életben. Ha senkit nem engedsz magadhoz közel, ha senkivel nem osztod meg örömeid, félelmeid, álmaid, akkor lassan lepereg életed homokórája és mikor távozol, garantálom neked, hogy úgy fogsz visszatekinteni: nem érte meg. Vállalni kellett volna a kockázatot. De akkor már késő lesz. Haldokló emberek között végzett felmérések során a top 3 megbánás között ez mindig ott van.
A fordulat
Másfél évtizeden keresztül arra vártam, hogy valahol-valaki majd kívülről lebontja a magam köré épített falat és újra öröm lesz számomra a szeretet - és a szeretet ünnepe is. Arra jöttem viszont rá, hogy ezt a falat nem lehet kívülről lebontani. Egyedül belülről lehet bontani, és onnan is csak egy dologgal.
A gyermekkorom már elmúlt. Ifjúkorom is. Elteltek évek, mikor nem kaptam azt a szeretetet, amire vágytam. A magam köré épített védőfalak miatt nem is volt erre lehetősége senkinek. A falakat viszont se bátorsággal, se elszántsággal, se követelőzéssel lebontani nem tudtam.
A falak egyedül attól omlottak le, mikor elkezdtem valaki másnak adni azt, amire én magam vágytam: önzetlen, odaadó szeretetet. Ami nem egy érzés, hanem a másik embert előtérbe helyező, őt szolgáló tudatos döntés és cselekvés.
Mikor elkezdtem másnak adni azt, ami nekem hiányzott, hirtelen arra lettem figyelmes, hogy nekem is egyre több lesz abból, amiből addig nem volt. Ilyen csoda ez a szeretet: pont fordítva működik, mint az anyagi dolgok. Minél többet adsz, annál több lesz neked, és minél többet akarsz magadnak megtartani, annál kevesebb marad.
Személyes üzenet Neked
Ha ismerősek voltak számodra a fenti sorokban leírt érzések, akkor ez az üzenetem Neked:
Életed küldetés. Valahol, valaki most nem kapja meg azt a szeretetet, amire vágyik, és ezt csak Tőled kaphatja meg. Ha megtanulsz nem arra tekinteni, hogy neked mi hiányzik, hanem arra nézni, hogy a másiknak mit adhatsz, és minden erőddel igyekszel a másiknak azt megadni amit esetleg te sosem kaptál meg, akkor az a csoda vár Rád, hogy nem csak neki lesz jobb, de a te lelked fog igazán gyógyulni és a te örömöd lesz mindent meghaladó! Nem hiszed? Adj egy esélyt, és próbáld ki!
Utószó
Idén nagyon várom a karácsonyi időszakot. Ifjú házasként kincsként őrzöm kedvesem szeretetét és igyekszem ahol csak tudok: adni.
Pár hete megtudtuk, hogy egy új élet fejlődik kedvesem szíve alatt. Tele vagyok reménységgel, hogy ennek az új jövevénynek talán megadhatom mindazt, amit én nem kaptam meg. És habár idő választ még el attól, hogy ezt valóra váltsam, már most érzem, hogy az örömöm teljesedik.
Kívánok ezúton is Boldog Karácsonyt Neked, kedves olvasó! De mindennél fontosabban kívánom, hogy ne csak pár nap legyen a szeretet ünnepe, hanem az év minden egyes napja!
Ez pedig a Te döntésed!
Benkovics Péter
