Immár hagyománnyá vált a Netaminnál, hogy Karácsony közeledtével mindig egy olyan lelki témáról írok nektek, ami számomra sokat jelentett a boldogság felé vezető úton. Hiszem, hogy neked is segíthetnek ezek a gondolatok.
Gyermekkoromban volt egy rokonom, akit nagyon szerettem. Felnéztem rá. Még ma is megvan a gumicsónak, amit tizedik születésnapomra kaptam tőle. Azt hittem, egy életre meghatározó személy lesz az életemben. Másképp történt. Miután a szüleim elváltak, ettől a rokonomtól bántást és megvetést kellett elszenvednem. Volt, hogy konkrétan meglopott. És ezért én őt meggyűlöltem.
A magyar nyelv csodálatos. Mikor mérgesek vagyunk, a szóban benne van a „méreg”. A méreg pedig beteggé tesz, elpusztítja az életet. Régen azt gondoltam, hogy van olyan, hogy jogosan vagyok mérges és van olyan, hogy nem. A jogos haragra úgy tekintettem, mint ami igazságos és helyes. Igen ám, de idővel észrevettem, hogy ez a „méreg” nincsen arra tekintettel, hogy jogos vagy nem jogos az alapja. Ha mérges vagyok, az jogosságtól függetlenül tönkreteszi a boldogságomat. Ezt követően már duplán pipa voltam, ha eszembe jutott ez a rokonom, mert nemhogy egyből haragra gerjedtem magamban, de még azért is haragudtam, hogy miatta rosszul is érzem magam...
Egy napon úgy hozta az élet, hogy egy elrendezetlen jogi ügy miatt találkoznom kellett ezzel a rokonommal. Teltek a hetek és minden nap, mikor beszélnem kellett vele, lelkileg teljesen lenullázódtam. Nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy nem jól van ez így.
Egyik délután eldöntöttem, hogy véget vetek önmagam mérgezésének. Félretettem a büszkeségemet, és legbelül úgy döntöttem, szívből megbocsátok ennek a rokonomnak. Mindent. Nem azért, mert megérdemli. Hanem egyedül azért, hogy visszanyerjem a békességemet és a szabadságomat. Igen, rabnak éreztem magam ebben a helyzetben, mert nem dönthettem szabadon arról, hogy mikor haragudjak és mikor nem, hanem egyszerűen „jött a harag” és akkor aznapra én készen voltam lelkileg.
A megbocsátásban viszont szabadság van. A megbocsátás egyedül az én döntésem, senki másé. Senki és semmi nem kényszerít rá. És miután elengedtem a sérelmeket és a haragot, és hagytam, hogy a múltban maradjanak, a szabadságomat is visszanyertem. Ezt követően nem zaklatott fel a rokonommal való találkozás, nem mérgezett többé, ha eszembe jutott. Visszanyertem a békességemet.
Hány és hány olyan, igazságtalan sérelem ér mindannyiunkat, amiért úgy érezzük, jogosan haragszunk? De belegondoltunk-e abba, hogy milyen árat fizetünk azért a büszkeségért, hogy ezt a haragot nem merjük elengedni? Hány napot és órát mérgezünk meg magunknak a sérelmeink felett sajnáltatva magunkat? Azt hiszem, többet mint kellene.
Benjamin Franklin mondta egyszer: „Szereted az életet? Akkor ne pazarold az időt, mert az életed az idő nevű dologból készül.” Az életed és az időd rendkívül értékes. Nem tudhatod, mennyi van még hátra. Időt nem tudsz venni, nem tudod félretenni. Ami elveszett, azt már sosem tudod visszaszerezni. És a holnap sosem garantált. Ezért különösen fontos, hogy az időddel nagyon bölcsen bánjál és ne engedd, hogy bármi is megmérgezze! Sokkal fontosabb az életed annál, minthogy engedd, hogy bármilyen sérelem felett érzett dühöd megrabolja a boldogságodat!
Azon a délutánon, mikor én ennek a rokonomnak megbocsátottam hatalmas lelki tehertől szabadultam meg. Nem engedtem többé, hogy a büszkeségem engedje, hogy a gondolataim belebonyolódjanak a sérelmeim emlékeibe. Egyszerűen elengedtem az egészet. Érzésre egy zsák kő került le a vállamról.
Ajándékozd meg magad idén békességgel és szabadsággal. Ki bántott meg? Kire haragszol? Bocsáss meg neki. Engedd el. Egy sokkal boldogabb élettől egyedül ez választ el.
Szeretettel:
Péter
