Az ember általános egészségi állapotát, életminőségét a mozgásrendszer, ezen belül is a csontozat állapota nagyban meghatározza. Az ötvenes éveikben járó asszonyok (és nem ritkán férfiak) esetében azonban a „régieknél” jellemző erős, szilárd csontrendszer egyre kevésbé figyelhető meg, és a szemeink előtt felnövekvő generációk még ennél is kedvezőtlenebb helyzetben lesznek. E tendenciáknak jól definiálható okai vannak.
A csontritkulás problémakörének hátterében a szakma által változó kornak (átmenet agy áthajlás korának) elnevezett folyamat áll, amely nőknél lényeges különbségekkel zajlik a férfiakhoz viszonyítva. Ez az időszak mind biológiailag, mind pszichikailag új helyzetet teremt egy nő életében.
A változás kora kezdetének legfőbb jelzője a petefészek ciklikus működésének megszűnése illetve a hormonális szabályozás elmaradása. Ezt menopauzának nevezik. (A változás kora kezdetén a vérzések rendszertelenül jelentkeznek.) A menopauza korai, középtávú és hosszútávú tünetekkel illetve hatásokkal egyaránt jellemezhető. Eleinte leggyakrabban hőhullámok, verejtékezések, bizonytalanságérzés, alvászavar, szorongás, hangulati hullámzás, váratlan szívdobogások stb jelennek meg. Majd az idő előre haladtával – a csökkenő női nemi hormon mennyisége miatt – megjelenik a hüvelyszárazság, a visszatérő húgyivarszervi gyulladások és vizelettartási nehézségek. A továbbiakban a hosszú távú hatások is jelentkeznek, amelyek között a csontritkulás gyorsulása a legfontosabb.
A nők csontrendszerét az ösztrogén igen jó kalciumbeépítő képessége hosszú ideig védi. Az ösztrogén csökkenésével párhuzamosan e védelem is meggyengül és erősödnek a lebontási folyamatok. A csontritkulás sebessége a változás kora körül erőteljesen felgyorsul, és a menopauza utáni mintegy öt-tíz évben akár a csonttömeg 2-5%-a is elveszhet évenként. A menopauza utáni első tíz évben a nők elveszthetik csontozatuk 15-25%-át. Ebben az időszakban a folyamat intenzitását az életmód és a lelki egyensúly alapvetően meghatározza.
Az elmúlt években fény derült arra, hogy a hormonális változások csak az ún. „gyors csontvesztő” nőknél okoznak kiemelt problémát, ugyanakkor a csontritkulás mégis népbetegség a csontvesztésre nem hajlamos nők körében is. Ennek fő okát egyre több szakember a helytelen egyéni életvitelben, főképpen a nem megfelelő táplálkozási szokásrendszerben és mozgáskultúrában látja.
A genetika, a természetes öregedési folyamat, és az ezzel együtt járó hormonális változások az esetek nagy részében ma már nem adnak kielégítő magyarázatot a nagy mértékű csonttömeg veszteségre. A csontritkulás kérdéskörébe így be kellett kerüljenek olyan újabb primer faktorok, melyek közvetlenül az egyén életvezetéséhez köthetők (táplálkozás, testmozgás) Az osteoporosis tehát nem az egyéntől független tényezők együtthatásából áll elő, így nem is vagyunk arra ítélve, hogy tétlenül nézzük e néma járvány drámai mértékben való terjedését. Egyedül a táplálkozási és életmódbeli alapelvek fontosságának megértése vezethet el bennünket a változó kori tünetek és csontritkulás leküzdéséhez.
A csontrendszernek kalciumra, foszforra és a szükséges elemek hatékony beépülését segítő ún. szinergens szabályozó anyagokra van szüksége. Ezek beviteléhez a növényi alapú táplálékok gazdag palettája kínál lehetőséget, mivel ezekben az említett elemek sokasága megfelelő arányban található meg. A legjobb csonterősítők közé tartozik például a szezámmag, a dió, a mandula, a napraforgómag, a tökmag, a kesudió, vagy a törökmogyoró. A vörös lencse, a sárgaborsó, és a szójababból készített termékek (pl. tofu, stb) szintén hasznos kalcium, magnézium, vas, mangán, cink és rézforrások. A brokkoliban, káposztafélékben és egyéb zöldségekben illetve zöldséglevekben K-vitamin és folsav, a teljes kiőrlésű gabonákban B-vitaminok vannak, melyek a csont „barátai”. A rozs, a lenmag és a csíráztatott gabonák ezen kívül fitoösztrogéneket hordoznak, így ezek fogyasztása is javasolt az idősebb korosztálynak.
A csontritkulás kérdésköre ugyanakkor nemcsak a változókorban lévő nőket érinti, hanem a fiatalokat, sőt gyermekeket is. Az ún. fiatalkori csontbázis ugyanis alapvetően meghatározza a későbbi csontvesztés lefutását, ezért nagy gondosságot igényel a gyermek-és fiatalkori étrend kialakítása. A kóla, a cukrászati és édesipari termékek, csokoládéféleségek, a finomított pékáruk, a fehérje- és energia túlfogyasztása és a félkész ill. késztermékek megjelenése a piacon kedvezőtlen hatással vannak a fiatalkori csontozata. A korábban említett növényi élelmek, saláta- és főzelékfélék, olajos magvak és teljes gabonák viszont erős, teherbíró csontozatot eredményeznek, ráadásul a helyes fiatalkori szokások könnyen fenntarthatók a későbbi életszakaszokban is. Ilyen értelemben ma már fiatalabbnak és idősebbnek egyaránt érdemes tudatosabban élnie, a gyermekek csontozatát pedig szüleik felelős gondolkodása védheti meg a „modern” ártalmaktól.
